2018. szeptember 19.,
szerda, Vilhelmina napja

Patthelyzet a tüntetésen: körbezárták a rendőrök a diákokat

Hír TV

2018. március 15., csütörtök 20:29, frissítve: csütörtök 21:40

Az operaház előtt tartottak megemlékezéssel egybekötött tüntetést, melynek végén elindultak a tiltakozók. Jelenleg a Rákóczi úton vannak.

A Hír TV Online tudósítói a tüntetőkkel mentek, jelenleg az Uránia és a Blaha Lujza tér közé rekedtek, a rendőrök körbezárták őket. Helyszíni tudósítóink szerint a demonstrálók ügyvédet hívtak, ugyanis a hatóság emberei csak igazoltatás fejében engednék el őket, ami – a tiltakozók szerint – jogtalan.

A rendőrség mindenkit igazoltat a helyszínen. 

A Mérce helyszíni beszámolója szerint a rendőrség vissza fogja nézni, hogy a jelenlévők közül ki, vagy kik voltak azok, akik a járda helyett az úttesten sétáltak/jártak, ellenük pedig valószínűleg szabálysértési eljárás indul. A rendőrség a portál tudósítóját is igazoltatta, aki elmondta, hogy többször is próbáltak információt kérni a rendőröktől, de választ nem kaptak.

Az elkerítés nagyjából egy-másfél óráig tartott, ennek a végén már csak néhány újságíró volt a rendőrök által bezárt körben.

Az ATV riportere szerint a rendőrök azt a parancsot kapták, hogy ne engedjenek ki a körből senkit, de bővebb tájékoztatást ő sem kapott.