Törvényt sérthettek a Ligetvédőket megverő biztonságiak
Hír TV
2018. április 27., péntek 17:33, frissítve: péntek 22:37
Bejelentett tüntetésen vettek részt azok a Ligetvédők, akiket megvertek a Valton Security emberei – mondta a TASZ jogásza, aki szerint ezért törvénysértő lehet a biztonsági cég embereinek intézkedése. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a rendőrség feladatát nem veheti át egyetlen őrző-védő szervezet sem. Az eset miatt a Ligetvédők ma estére tüntetést szerveztek.
„Ami tegnapelőtt történt, az egy súlyos hatáskör túllépést jelzett, olyan értelemben, hogy egyrészről a fizikai erőszak mértéke semmiképpen nem volt arányos, tehát a biztonsági őrök nem tartották be azokat a jogszabályi kötelezettségüket, ami szerint a lehető legkisebb testi kényszert kell alkalmazniuk egy ilyen helyzetben” – mondta Döbrentei Dániel.
Volt már büntetés
Nem jogerősen kétszázötven óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a biztonsági őrt, aki még tavaly júniusban bántalmazta a Városliget megújításáért projekt ellen tiltakozó Ligetvédő-csoport egyik aktivistáját. Bővebben>>>