2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Törvényesítette a közpénzek eltüntetését a kormánytöbbség

,

2016. március 1., kedd 12:23, frissítve: szerda 13:22

Áder Jánoson múlik, hogy elszámoltathatók maradnak-e a Matolcsy-alapítványok. A kormánytöbbség az adatvédelmi hatóság elnökének súlyosan alkotmányos aggályai ellenére egy nap alatt átverte az Országgyűlésen a jegybanktörvény módosítását. Ha a köztársasági elnök nem fordul Alkotmánybírósághoz, hanem aláírja a jogszabályt, akkor az MNB alapítványai törvényi szentesítéssel tüntethetik el a közvagyont. Az ellenzék az MSZP-től a Jobbikig intézményesített lopást emlegetett a parlamenti vitában. Az egyik baloldali kis párt, az Együtt már fel is szólította arra az államfőt, hogy éljen politikai vétójogával, és dobja vissza a jegybanktörvény módosítását az Országgyűlésnek.

A Svábhegyen talált magának kutatási központot a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa 1,3 milliárd forintért. Ugyanez a civil szervezet a Várban is vett ingatlant közel 800 millióért. A pénzköltésekről eddig értesülhettek a magyar adófizetők. A jövőben viszont törvényi szentesítéssel tüntethetik el a közvagyont a jegybank alapítványai, cégei. A jogszabály-módosítás, amelyet egy nap alatt keresztülvitt a kormánytöbbség a parlamenten, a folyamatban lévő ügyletekre is vonatkozik. „Az alapítvány létesítése után tehát a vagyon olyan mértékű elkülönülésére kerül sor, amely alapján az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét. Az alapító, miután az alapítói vagyont átadta az alapítványnak, és kijelölte a kurátorokat, semmilyen közvetlen befolyással annak működésére nem tud hatni” – mondta Bánki Erik, a törvénymódosítás agytrösztje.

Az ellenzéki pártok – az LMP-től a Jobbikig – a közvagyon ellopásáról beszéltek a törvényjavaslat parlamenti vitájában. „Az egész törvényjavaslatban a legjellemzőbb és a legrémisztőbb kijelentés az, hogy az alapítványoknak juttatott közpénz megszűnik közvagyonnak lenni. Magyarul: hoznak egy törvényt arról, hogy mindannyiunk vagyonát ellophatják, zsebre rakhatják, nincs semmi látnivaló” – fogalmazott Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője.

A Jobbik szerint a hasonló javaslatok miatt zuhant vissza Magyarország a korrupciós világranglistán. „Azért alakult ki ez a helyzet Magyarországon, mert sajnos folyamatosan olyan törvényjavaslatok érkeznek ide, a Tisztelt Ház elé, amely az átláthatóságot gyakorlatilag lehetetlenné teszi. És ez a jogszabály is olyan, amely gyakorlatilag az MNB gazdasági társaságainál, illetve az alapítványainál az átláthatóságot megszünteti” – fogalmazott Gyüre Csaba, a párt országgyűlési képviselője.

A jegybanktörvény módosítása milliókkal emelte meg az MNB vezetőinek és az alapkamatról döntő Monetáris Tanács tagjainak fizetését. Matolcsy György bére bruttó ötmillió forintra ugrik, az elnök annyit keres majd, mint a nagy állami cégek, például a MÁV vezére. „A minap egy ápoló elküldte fizetésemeléssel kapcsolatos értesítését. 118 000 forintra kapott 1400 forint emelést. Képviselőtársaim, európázzanak már egy kicsit az ő érdekükben, ha lehetne. Európázzanak azokért, akik valóban európai béreket akarnak, és az nem Matolcsy György” – mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője.

Matolcsy György fizetésének megemelését azzal magyarázták a kormánypártok, hogy európai összehasonlításban a magyar jegybankelnök eddigi bére kirívóan alacsony volt. Az MNB elnöke eddig a nemzetgazdasági bruttó átlagfizetés tízszeresét kereste, ami 2,6 millió forintnak felel meg.

MLP: Áder kérjen normakontrollt

A Liberálisok felszólították a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jegybanktörvény módosítását. Bodnár Zoltán arra kérte Áder Jánost, hogy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. „Az elmúlt hat évben összegszerűségét tekintve közpénzt ilyen mértékben így még nem magánosítottak, lehetne azt is mondani úgy is, hogy így még nem loptak el, nem a szó büntetőjogi értelmében, hanem a szó hétköznapi értelmében, hanem a hétköznapi szóhasználat szerint. Ezt elvitte Matolcsy György és három alelnöktársa, akik igazgatóságként rendelkeztek arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank közpénzéből ezeket az alapítványokat létrehozzák” – mondta Bodnár Zoltán, a párt ügyvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!