2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Több tízezren állnak rajthoz a 32. Vivicittán

2017. április 4., kedd 21:05, frissítve: szerda 12:59

A hétvégén 32. alkalommal rendezik meg a Telekom Vivicittá városvédő futást, amelyre közel 29 ezer nevezőt várnak. A résztvevők kilenc táv közül választhatnak, a legnépszerűbb a félmaraton, amelyen több mint nyolcezer futó indul. A versenyek a Margitszigeten zajló munkálatok miatt idén a Városligetből rajtolnak.

Idén is több tízezren húznak futócipőt a Telekom Vivicittá városvédő futáson. Az eseményt 32. alkalommal rendezik meg.

„9 különböző futótávot rendezünk két nap alatt. A leghosszabb és legnépszerűbb a 21 km-es félmaraton, erre már több mint 8 ezer nevezésünk van” – mondta Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda versenyigazgatója.

A nagyobb futóversenyek – mint a Spar Budapest Maraton, a Wizz Air félmaraton, vagy a Telekom Vivicittá – szép bevételt termelnek a fővárosnak, ezáltal pedig az államnak is. A tavalyi Vivicittán a külföldiek 530 millió forintot hagytak Budapesten, a GDP-hez pedig közel 1 milliárd forinttal járult hozzá a verseny.

„Ennek a nagy budapesti futóversenynek hihetetlen gazdasági hatása van. A három óriási versenynek a GDP-termelő képessége a tavalyi évben 2,4 milliárd forint volt, az államnak pedig több mint 800 millió forint járulékbevételt hozott. A fővárosnak több mint 1 milliárd forint turisztikai bevételt hozott, ami a szállodákban, éttermekben csapódott le” – tette hozzá Kocsis Árpád.

A Hír TV által megkérdezett sportközgazdász szerint a bevételek jól mutatják a futórendezvények egyre nagyobb népszerűségét, az állam azonban még így is sokkal többet költ a sportra, mint amennyi bevétele származik belőle.

„Ezek a bevételek nagy részben úgy konvertálódnak, hogy részben a sportra is fordítódnak, ha nem is közvetlenül, de az nyilvánvaló, hogy az állami kiadások jelentős része, főleg a korábbiakhoz képest nagyobb része, érkezik a sportszférába. Teljesen nyilvánvaló, hogy jóval többet költ a magyar állam a központi költségvetésből sportcélokra, mint amennyi az ilyen jellegű eseményekből befolyik” – fejtette ki Szabados Gábor.

A külföldiek száma idén is több ezer lesz, valamint ebben az évben is számos neves sportoló és művész teszi próbára a tudását. Ki szenvedélyből, ki jótékonyságból.

„Mindig fontos, ha olyan embereken tudunk segíteni, akiknek az életkörülményein lehet javítani. Ugye most az autisták magyarországi helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet, és hogyha én is meg tudok mozgatni az én nevemmel, vagy a Ferencváros nevével, és a többi sportoló és közéleti személyiség nevével meg tudunk mozgatni embereket és ez az alapítvány számára anyagi hozzájárulással is szolgál, akkor ennek természetesen örülünk” – mondta Lisztes Krisztián, korábbi 49-szeres válogatott labdarúgó.

A kétnapos rendezvényre 28-29 ezer nevezőt várnak. A résztvevők a fő eseménynek számító félmaraton mellett többek között a 10, 5, illetve a 2,5 kilométeres távot is választhatják, de lesznek háromtagú váltók, valamint 600 méteres családi futás is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!