2022. 08. 11. Csütörtök Zsuzsanna, Tiborc napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Mozaik 09:00

Több tabu is megdőlt az idei választáson

Hír TV

2018. április 25., szerda 22:05, frissítve: szerda 23:05

Azt gondolták, a mérések torzítanak, ezért vezet ennyire a Fidesz – szakértők szerint emiatt becsülték alá a Fidesz előnyét a közvélemény-kutatók. Emellett több tabu is megdőlt az idei választáson, ráadásul az ellenzékiek taktikai szavazása is nehezítette a pontosabb előrejelzések készítését.

A választás előtt egy közvéleménykutató sem kételkedett, hogy a Fidesz április 8-án újra megnyeri a választást, kétharmadot azonban csak egy intézet a Medián jósolt. A többi cég jóval kisebb Fidesz-KDNP győzelmet prognosztizált.

A kutatók előzetesen úgy gondolták: méréseik a Fidesz javára torzítanak

– A 2014-es eredmények alapján arra lehetett következtetni, hogy ez a felülmérés kb. 4-5 százalékpontos. Tehát alapból azzal számoltunk, hogy amit mi mérünk, az 4-5 százalékos, mint ami a Fidesz valóságos eredménye lesz, sőt, különösen a hódmezővásárhelyi választások után, még azt is gondoltuk, hogy talán még egy kicsit nagyobb is ez a felülmérés – fogalmazott Virág Andrea, a Republikon Intézet kutatója.

Az elemzőintézetek elképzelhetetlennek tartották, hogy a Fideszre 2,4 millió választónál többen szavazhatnak. A magas részvételt így automatikusan az ellenzéknek kedvező jelenségnek gondolták. A Fidesz azonban végül több mint 2,6 millió voksot kapott, sok új szavazót aktivizált a kistelepüléseken.

– Míg 1990-ben az 1000 főnél kisebb településeken magasan átlag felett mentek el szavazni az emberek, addig 90-ben már egy kicsit kevesebben, és ahogy mentünk előre az időben 2014-ig az ő arányuk a nagy kalapban egyre inkább csökken. És most azt láttuk, hogy a részvételi arány növekedésével ők voltak azok, akik inkább megmozdultak és csatlakoztak hozzájuk a kicsit nagyobb községek vagy kisebb városoknak a lakói – mondta Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet kutatásvezetője.

Az ellenzéki esetében a taktikai szavazás és a visszalépések nehezítette az előrejelzések készítését. a kutatók nem tudták, hogy a választók hajlandóak-e átszavazni az esélyes jelöltre.

– Mire eljut az információ, hogy egy koordináció következtében itt a Demokratikus Koalíciónak van jelöltje, és ő neki a feladata az lenne, hogy szavazzon a DK képviselőjelöltjére, listán pedig szavazzon az MSZP listájára. Hát ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség, hogy úgy gondolkodik, hogy ő egybe szokott szavazni, ha a DK-s a jelölt, akkor leszavaz a DK listára – nyilatkozta Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezető igazgatója.

Mégsem idén április 8-a volt a közvéleménykutatók fekete napja. 2002-ben az első forduló előtt minden intézet a Fidesz vezetését jósolta, ám végül a szocialisták nyertek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!