2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Több mint félmilliárdnyi vagyont zároltak a szír bűnbanda házában

Hír TV

2018. március 29., csütörtök 08:33, frissítve: csütörtök 10:39

587 millió forint értékben jegyzett be vagyonzárolást a Nemzeti Nyomozóiroda abban a pesterzsébeti házban, ahol tavaly elfogták egy nemzetközi bűnszervezet szír tagjait. A Magyar Nemzet azt írja, hogy Salmo Bazkka és fiai tavaly novemberi elfogásakor több mint 140 millió forint készpénzt és három kiló aranyékszert is lefoglaltak. A hatóságok gyanúja szerint a fegyver- és kábítószer-kereskedő bandatag még 2012-ben vette meg pesterzsébeti, kétszintes házát, ahol – a szomszédok szerint – mintegy húszan laknak. Gyakran okoznak közlekedési káoszt az utcában az általában éjszaka érkező orosz, ukrán és más rendszámú luxusautók. Szerdán derült ki, hogy a férfi és fiai a Rogán Antal-féle programban kaptak letelepedési kötvényt. Ám nem tudni, hogyhogy nem akadtak fenn a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Ennyi idő nem elég az átvilágításra

A Jobbik alelnöke szerint olyan rövid idő alatt bonyolította le a kormány a letelepedési kötvényekkel bevándorlók ügyét, hogy ennyi idő alatt nem is lehetett volna mindenkit átvilágítani. A program 4 éve alatt a magyar letelepedésért óriás pénzeket fizető 20 ezer külföldi közül mindössze 20 igénylőt és 44 hozzátartozót utasítottak vissza a hatóságok – nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági kifogással.

Ehhez megfelelő nemzetbiztonsági szűrés nem is társulhatott, nem csak a számok alapján, miszerint alig egy-két tucat ember akadt fenn ezen az idézőjeles hálón, de családtagokkal együtt 20 ezer kötvényest, ennyi idő alatt, ilyen eszközrendszerrel, nem is lehetett volna átvilágítani. A Jobbik kormányra kerülve megszünteti ezt a teljes üzletágat és hogyha kell, akkor szerződésről szerződésre, kötvényről kötvényre járva fogunk egy olyan vizsgálati folyamatot lefolytatni, legyen szó devizahiteles ügyekről, legyen szó kötvényügyekről, ahol kiderül az igazság” – mondta Z. Kárpát Dániel.

Tekintse meg a teljes interjút:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!