2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Több mint 120 milliót zsebelt be Kósa édesanyja

Hír TV

2018. január 5., péntek 10:20, frissítve: péntek 13:08

Több mint 120 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást zsebelt be Kósa Lajos 82 éves édesanyjának sertéstelepe – írja a Népszava.

A fejlesztési pénzt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam adta nem sokkal azután, hogy az asszony megvette a Méker Kft.-t. A teljes beruházás – a lap szerint – 251 millió forintba került a tárca nélküli miniszter édesanyjának, ami azt jelenti, hogy a legjobban használták ki a lehetőséget.

A Méker egyébként több kisebb támogatást is elnyert, tavaly márciusban 3 millió forintot kapott génállomány-megőrzésre, az anyakocák kellemes környezetben tartásáért 2017-ben 10, előtte pedig 12 millió forintot zsebelhetett be.

Előzmények

A Magyar Nemzet korábban arról írt, a most 82 éves anyuka két éve vásárolta be magát a sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft.-be. A Méker elődjének tekinthető, a Kósáékkal rokon Szilágyi família érdekeltségébe tartozó Szalka-Pig Kft. ekkoriban felszámolás alatt állt. Kósáné megjelenése után a Mékerbe ismeretlen eredetű friss pénz került, és úgy vette át a több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel. Eközben tűnt fel a disznós cég környékén az akkoriban még a Fiák érdekeltségébe tartozó Tócó-Pece.

Erről akkor hallhattunk, amikor kiderült, hogy a miniszter felesége, Porkoláb Gyöngyi márciusban 6 millió forintos áron szerezte meg kft.-t, miközben a cégnek a 2016-os beszámolója szerint 140 millió forintos vagyona volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!