2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Tállainak sincs válasza, miért kerül másfélszer többe a kormány ajándéka

,

2016. december 4., vasárnap 14:04, frissítve: vasárnap 17:29

Továbbra sem tudni, hogy miért kerülhet másfélszer annyiba a kormány ajándéka a nyugdíjasoknak.

Orbán Viktor bejelentése szerint minden érintett tízezer forint értékben kap Erzsébet-utalványt karácsonyra. Az Index szombaton arról írt, hogy az ünnepi ajándék a Miniszterelnökség szerint kézbesítéssel és egyéb költségekkel együtt számolva fejenként akár tizenötezer forintjába is kerülhet az államnak. Hogy miért, arról a portálnak a Miniszterelnökség azt írta, hogy majd a Nemzetgazdasági Minisztérium tud tájékoztatást adni.

Tállai András miniszterhelyettes viszont a kérdésre nem adott választ a Hír TV híradójának, azt viszont elmondta, hogy szerinte akár a tízezres ajándéktól többet is lehetne adni:

– Nem tartom soknak, mert a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a költségvetési bevételek, hogy akár a tízezer forintot vagy a tizenötezer forintot tudja finanszírozni az állam.
– Korábban azt mondták hogy azért nem a magyar posta kézbesíti, mert az drága. Ez a megoldás nem drága?
– Már melyik?
– Az, hogy 10 helyett 15 ezerbe kerül majd.
– Nem arról szól, hogy ez drága. Hanem az, hogy ezt az emberek kapják, és az embereknek lesz ezzel több, jobb. Nem azt kell vizsgálni, hogy valami költséges vagy nem költséges, ha egyszer az állam tudja biztosítani, és a költségvetés, úgy, hogy ez nem okoz finanszírozási problémát. Akkor miért ne adhatná a kormány oda? – fogalmazott az NGM miniszterhelyettese.

Az Indexnek a Nemzetgazdasági Minisztérium elmagyarázta miért számol rá a kormány darabonként plusz 5 ezer forintot az utalványokra. Ezt az összeget adóként teszi az állam egyik zsebéből a másikba, a juttatás után ugyanis személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni.

Káosztól és fejetlenségtől tart az MSZP az Erzsébet-utalványok kiszállításánál. Gúr Nándor, a párt alelnöke azt mondta: tisztességtelen, hogy a kormányhivatalokat postásként alkalmazzák karácsony előtt, ráadásul sokkal költségesebb, hogy az utalványokat személyesen adják át a nyugdíjasoknak.

„Az a baj, hogy sokkal költségesebb módon jut el az emberekhez, mint ha egyszerűen a posta kapott volna megbízást. A posta, ha az emlékeim nem csalnak, 482 forintért juttatta volna célba a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat. Ha az emlékképem másik része sem csal, akkor 42 milliárd forintot különítettek el arra, hogy most más úton érjen célba. A 2,7 millió Erzsébet-utalvány 482 forintos célba juttatása olyan másfél milliárd forint. A 42 milliárd meg ennek a durván 30-szorosa” – mondta Gúr Nándor.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!