2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Szükség van a kerítésre a Momentum szerint

2017. július 18., kedd 05:30, frissítve: kedd 10:10

Hajnal Miklós, a párt szóvivője Egyenesen című műsorunkban beszélt arról, hogy szükség van a határvédelemre, hiszen rossz állapotban van a közbiztonság Magyarországon.

A körúton mutatná be a vizes vébére érkező sportolóknak és külföldi újságíróknak a Momentum a kormány Soros-féle plakátkampányát. A párt szerint erre azért van szükség, mert mindenkit foglalkoztat, hogy mi folyik a vébé körül.

„Azt szeretnénk, hogy ha már megrendezzük a vébét, és ha már nem volt lehetőségünk ezt úgy megelőzni, mint ahogy megelőztük az olimpiát, akkor legalább csináljuk meg jól, és ne legyenek olyan hibák, hogy az építkezésen rosszul van lefordítva az angol szöveg, ne legyen az, hogy a kerékpáros nem tekerhet át a kerékpároshídon. Ezért például ma nyílt levélben felajánlottuk a Momentum erőforrásait Orbán Viktor miniszterelnöknek meg a szervezőknek, hogy rendelkezzenek vele úgy, ahogy akarnak” – mondta a párt szóvivője.

Jövőbeli terveikről Hajnal Miklós elmondta, a Momentum jelenleg a szervezetépítésre és a választókkal való kommunikációra koncentrál. A momentumos szerint már 1100 tagot számlál közösségük, és hatszázan várnak tagságuk visszaigazolására.

„A Momentumnak jelenleg az a fő célja, hogy elvégezze azt a munkát, amely részben szervezetépítés, részben viszont az emberekkel való párbeszéd, amit – úgy gondolom – sok ellenzéki párt az utóbbi években elhanyagolt. Ennek a munkának lehet, hogy a gyümölcse csak néhány hónap múlva érik be” – mondta Hajnal.

Azzal kapcsolatban, hogy alakítanak-e árnyékkormányt, egyelőre nem tudott biztos információt adni, azt viszont bejelentette, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák programjukat.

„Abban biztos vagyok, hogy a szakpolitikai programunk kijön október 15-én. Az olyan program lesz, amely mögé biztos vagyok, hogy rengeteg szakértő be fog állni” – jelentette ki a politikus.

Hajnal Miklós beszélt migrációval kapcsolatos álláspontjukról is. Eszerint szükség van a kerítésre, de szolidárisnak kell lenni.

„Alapvetően tapasztalható az a migráció kapcsán, ha félelemről beszélünk, hogy a közbiztonság kapcsán sok minden még nincs rendben ebben az országban, többek között azért sem, mert levezényeltünk sok embert a határra, kivonva őket azokból a városokból, falvakból, ahol egyébként dolgoznának. A mi álláspontunk az, hogy kerítésre szükség van, viszont szolidárisnak kell lenni mind az ott dolgozó katonákkal, mind az ott lévő menekültekkel, akik hajlandók végigmenni a tényleges legális folyamaton, amelyen keresztül megszerezhetik a menekültjogot” – közölte a szóvivő.

Hozzátette: ezért a Momentum felajánlotta, hogy gyűjtést szervez a katonáknak és a menekülteknek egyaránt, amely Hajnal elmondása szerint már el is kezdődött.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!