2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Sztrájkkal jeleznék a kormánynak, most már lépni kell

2015. április 15., szerda 12:14, frissítve: szerda 15:37

Akár sztrájkot is támogatna az egészségügyben a Magyar Rezidens Szövetség a béremelésért, erről a szervezet elnöke beszélt Magyarország élőben című műsorunkban.

Dénes Tamás elmondta, a sztrájkhoz szükség volna egy olyan érdekképviseletre is, aki ezt megszervezi. Mindössze kétórás figyelemfelkeltő akcióról lenne szó, amellyel felhívnák a társadalom és a kormány figyelmét arra, hogy olyan mértékű az orvos- és a szakdolgozóhiány, ami a betegek biztonságát veszélyezteti.

„Mi egy tisztességes, élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyért küzdünk, és ha ne adj Isten egy sztrájkot fogunk támogatni, akkor ehhez kell egy olyan potens szakszervezet, aki ezt meg fogja szervezni. Mert szakszervezet szervezhet csak sztrájkot, és akkor a Magyar Rezidens Szövetség mellé áll. Mi úgy hívjuk ezt a sztrájkot, hogy két óra türelem az életedért, hiszen valójában ez csak egy jelzés lenne úgy a kedves tévénézőknek, úgy a kormánynak, hogy most már lépni kell. És nekünk fontos, hogy meggyőzzük az állampolgárokat, hogy álljanak mellénk” – fogalmazott Dénes Tamás.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!