2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Személyenként félmillió egy-két hónapos képzésekre?

2016. június 23., csütörtök 19:29, frissítve: csütörtök 20:30

A nyomokat próbálják eltüntetni a Türr István Képző és Kutató Intézet megszüntetésével – mondta a 22. korrupcióinfón az LMP szóvivője.

Hadházy Ákos közölte, az intézet 22 ezer roma képzésére 12 milliárd forintot költött két programban. Az egyik az Aktívan a munkáért, míg a másik az Aktívan a tudásért nevet viselte. Hadházy Ákos úgy számol, hogy személyenként 550 ezer forintot fizettek ki a mindössze egy-két hónapos képzésekre, márpedig ennyi pénzből szerinte akár egy egyetemi diplomát is meg lehet szerezni. Az ökopárt politikusához olyan információk is eljutottak, hogy a képzéseken meg sem kellett jelenniük a résztvevőknek, elég volt aláírni a jelenléti ívet.

„Összesen 12 milliárd forintot költöttek el a két programra, és ebből – az adatkérések szerint – 22 ezer ember kapott valamiféle képzést, két hónapos képzést. Ezeknek legtöbbje írás-olvasás, illetve főzőtanfolyam. Egy-két olyan képzést is találunk, hogy például ívhegesztést tanítottak hölgyeknek, és erről nagyon nagy örömmel beszámoltak az 50-es évekhez hasonló diadalriportokban” – fogalmazott az LMP antikorrupciós szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!