2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Egy bolond százat csinál

Következik:

Híradó 12:00

Százmilliós áfacsalást leplezett le a NAV

Hír TV

2017. november 8., szerda 12:59

Áfacsaló bűnszervezetet iktatott ki az adóhivatal bűnügyi osztálya. A társaság rövid idő alatt közel 400 millió forint áfát nem fizetett be az unióból származó gépkocsi motorolaj forgalmazása során. Az adóhatóság szerint egyre jellemzőbb, hogy gazdasági bűncselekményeket is erőszakos, köztörvényes bűnözők irányítanak.

Szeptember végén ütött rajta a NAV Merkúr egysége egy motorolaj-kenőanyagokat forgalmazó cég vezetőjén. Az eredeti, unión belül készített termékek után 380 millió forint áfát nem fizettek be.

A NAV tájékoztatása szerint a rajtaütés során vagyonelkobzásra, készpénz, luxusjárművek és ingatlanok lefoglalására, valamint bankszámlák zárolására is sor került: ebből az államnak okozott kár közel kétharmada megtérülhet.

Az adóhivatal bűnügyi igazgatója elmondta: egyre jellemzőbb, hogy gazdasági bűncselekmények esetén is komoly biztonsági kockázattal jár egy rajtaütés.

„Bizonyos ügyekben, ilyen típusú gazdasági bűncselekménynél is nagyon komoly, úgymond – nem szeretem ezt a kifejezést – ilyen köztörvényes bűncselekményeket elkövető személyekkel kerülünk szembe. Nekünk erre fel kell készülnünk. Ebben az ügyben konkrét információnk volt arról, hogy a bűnszervezet vezetője az valójában egy agresszív személyiség, akiről volt információnk arról, hogy illegális fegyverrel rendelkezik” – ismertette Vankó László, a NAV bűnügyi főigazgatója.

Akár a piac 10 százalékát is lefedhette a most kiiktatott áfacsaló csoport a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint. Grád Ottó elmondta: az ágazaton belül a motorolaj a legdrágább termék, így mind a hamisítás, mind az áfacsalás itt a legjellemzőbb.

„Ez a 10 százalékra becsült illegális forgalom visszaterelődik a legális piacra, őszintén reméljük, hogy ezt a 10 százalékot teljes mértékben a legális piaci szereplők fogják a jövőben lefedni. Nem szabad elfelejteni, hogy gyakorlatilag az ő termékeikről van szó” - jelentette ki a szakember.

Három gyanúsítottat költségvetési csalással, egyet pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A fő gyanúsított tartózkodási helyén több – állítólag hatástalanított – gépfegyvert, lőszert és hangtompítót is lefoglaltak, a lőfegyverrel való visszaélést a rendőrség vizsgálja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!