2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Számon kérhetik az ÁEEK-et, ha a bíróság is úgy dönt

Hír TV

2017. október 26., csütörtök 15:26, frissítve: csütörtök 17:14

Egyelőre nem lesz felelősségre vonás az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál a szabálytalan tenderek miatt. Az egészségügyi államtitkár a Hír TV-nek azt mondta: erről csak a bírósági döntés után határozna. A kórházfenntartót négy tender miatt összesen 95 millióra bírságolta a közbeszerzési hatóság. Az állami központ azonban ezt nem fogadja el, perre megy, annak ellenére, hogy az eljárás miatt a beszerzések csúsznak.

„Az egy lehetetlen dolog, hogy egy megválasztott magyar parlamenti képviselő egy folyamatban lévő közbeszerzésben, ráadásul még egy külföldi cég mellett nyíltan lobbizik és befolyásolni akarja a döntéshozókat. Vizsgálatot kérek!” – fogalmazott két hete Orbán Viktor az Országgyűlésben. A miniszterelnök Hadházy Ákost vonná felelősségre, az LMP-s politikus pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK), amiért több korrupciógyanús beszerzést is kiírtak.

Az állami kórházfenntartó néhány hónap alatt 95 millió forintnyi bírságot kapott különböző pályázatokkal összefüggésben. Az ÁEEK azonban egyelőre nem fizet, inkább pereskedik a közbeszerzési hatósággal. „A magyar korrupciónak is az egyik mélypontja, hogy amikor az egyébként haldokló egészségügynek szeretnének új készülékeket vásárolni, akkor az állam azért pereli az államot, hogy kétszer annyi pénzt költhessen el, ami azt is jelenti, hogy ugyanannyi pénzből feleannyi lélegeztetőgépet és altatógépet lehet vásárolni” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

A pereskedés miatt csúsznak az országos szintű egészségügyi eszközbeszerzések, de az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egyik térségi igazgatóját egy kaposvári sajtótájékoztatón hiába kérdeztük a következményekről.

– Az ellátóközpontnak mostanában volt egy olyan beszerzése, ami sikertelen volt, és ez hogyan érinti a megyét?
– Nem vagyok erre feljogosítva, hogy erről beszéljek – nyilatkozta röviden Laczó Andrea a Hír TV-nek.

Az egészségügyi államtitkár azt ígéri, nem lesz gond az ellátásban. Felelősségre vonásról pedig csak a bírósági döntések után lehet szó a kórházfenntartónál Ónodi-Szűcs Zoltán szerint.

– Vitatja a fenntartó, aki, ugye, ebben az ügyben érintett, azt, hogy a bizottság döntése megfelelő volt-e. Akkor kell határozottabban fellépnie az államtitkárságnak a fenntartó felé, hogyha a bíróság is helybenhagyja ezt a döntést és nem másítja meg, addig nekem le kell fogadnom a fenntartó véleményét, hiszen ő ezt vitatja és bíróságon is vitatja az igazát.
– El tudja képzelni, hogy valami kis technikai malőr lenne ennek a hátterében?
– El tudok képzelni sok mindent, de erről akkor beszéljünk, amikor a bíróság meghozta a döntését.
– Ha meghozta a döntést, akkor viszont az ön szigorúságára számíthatunk?
– Nyugodtan kérdezzen meg majd erről, legyen szíves  – mondta az államtitkár.

Eddig négy tendere bukott el az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak: a lélegeztetőgépek után az aneszteziológiai munkaállomásokra, laborgépekre és ápolási eszközökre kiírt közbeszerzése is meghiúsult. Míg az első három pályázatot külföldi gyártók, addig az utolsó, tízmilliós bírsággal végződött tender ellen magyar cégek fordultak a közbeszerzési hatósághoz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!