2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Staudt: A jogszabályok másodlagosak a Fidesznek

Hír TV

2017. november 8., szerda 08:41, frissítve: szerda 12:57

A Jobbik szerint a kormánypárt aljas játékot játszik.

Önkényesen cselekszik és csak másodlagosan tekint a jogszabályokra a Fidesz a Jobbik szerint. A párt frakcióvezető-helyettese reggeli műsorunkban azt mondta, azért szeretnék, hogy az Alkotmánybíróság még a választások előtt döntsön a plakáttörvény utólagos normakontrolljáról, mert az a jövő évi választások legitimációját veszélyezteti. Staudt Gábor szerint ugyanis míg a kormány közpénzből kampányolhat és helyezhet ki plakátokat, addig az ellenzék sehol sem mondhatja el a véleményét, így esélyegyenlőtlenség alakul ki.

„Magyarországon azt látjuk, hogy a Fidesznek mire van jogalapja vagy mire nincs, ő el fog járni. Elkezdték bontani annak ellenére a plakátokat, hogy a saját tulajdonunkba kerültek, az sem zavarta őket, arra játszanak, hogy végrehajtanak valamit, aztán a bíróság tegye helyre évek múlva. Ez nem érdekes, addigra lemegy a választás. A plakáttörvényről is tudják, hogy többszörösen alkotmányellenes, nem baj, majd a választások után dönt az Alkotmánybíróság, és túl vagyunk az egészen. Egy aljas játékot játszik a Fidesz, és itt a jogszabályok már másodlagosak” – jelentette ki a politikus.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!