2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Senki nem tud semmit, elúszott 120 millió uniós pénz

Hír TV

2018. június 3., vasárnap 22:02, frissítve: vasárnap 22:44

120 millió forintnyi gazdaságfejlesztési uniós támogatás úszott el Tiszaderzsen - két évig sem volt nyitva a dinópark. A területet most gaz lepte el, a cég végrehajtás alatt van, a polgármester pedig állítja, semmit sem tud. A helyiek viszont inkább örülnek, hogy bezárt a park, mert a kis falu nehezen viselte az óriási autóforgalmat.

Két évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit a Tiszaderzsi dínópark. A 181 milliós beruházás 70%-át, 126 millió forintot az Európai Unió fizetett, az ide vezető út leaszfaltozására azonban már nem jutott a pénzből.

A helyiek nem sokat tudnak a beruházásról, a fejenként négyezer forintos jegyárak pedig még azt is elijesztették akit amúgy érdekeltek volna a fénykorukban mozgó, sőt hangokat is kiadó dínók.

Megtaláltuk a park korábbi vezetőjét is. Azt mondta, nem tudja miért zárt be a park.

- Figyelj ide, alkalmazott voltam.

- Hát akkor csak elmondták, hogy miért szűnik meg a munkád, nem?

- Nekem nem mondták meg, tavaly ősszel véget ért a munkaviszonyom, úgyhogy igazából akkor mindenkit elküldtek.

De nem csak a korábbi alkalmazottat, a polgármestert sem érdekli miért húzta le a rolót a falu egyik legnagyobb beruházója.

Jónak ígérkezett kellene keresni a céget.

- És bérbe adták a telket, vagy eladták nekik?

- Bérbe adtuk.

- És ezt már felmondták azt a szerződést? Vagy fizették még?

- Hát még június 30-ig kell, de nem szeretnék, de nem szeretnék tényleg.

- Ja ez június 30-ig volt előre szerződve?

- Igen.

- És akkor utána mi lesz? Felszámolják?

- Tényleg nem tudok semmit. Annyit tudunk mi is…

- Hát de nem tájékoztatták amikor bezárt? Hogy hát, sajnáljuk polgármester asszony megpróbáltuk, nem sikerült.

- Nem.

- És ön meg nem is kérdezte meg tőlük, hogy srácok hát mi történt?

- Nem szeretnék! Keressék a céget. Jó?

Próbáltuk elérni Derzsi Park Kft.-t is, sikertelenül. Az üzemeltető ellen tavaly decemberben végrehajtást indított az adóhatóság, két nappal később pedig megváltozott a cég bejegyzett képviselője is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!