2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Semjén Zsolt kiállt a hódmezővásárhelyi plébános mellett

Hír TV

2018. január 17., szerda 12:30, frissítve: szerda 13:27

A miniszterelnök-helyettes szerint Németh László plébános csak a szólásszabadsággal élt, mikor a liturgia keretein belül útmutatást adott a híveknek, hogy kire érdemes szavazni a hódmezővásárhelyi polgármester választáson. A szeged-csanádi püspök nem tartja aggályosnak a plébános beszédét, a vallástudós szerint viszont akár egyházszakadáshoz is vezethet, ha a katolikus egyház beszáll a politikába.

– A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot – mondta beszédében Németh László esperes-plébános.

A miniszterelnökhelyettes szerint állampolgári jogával élt a hódmezővásárhelyi plébános, amikor a templomban a fideszes polgármesterjelölt mellett kampányolt. Semjén Zsolt úgy véli: amikor az ellenzék támadja Németh Lászlót, akkor a szólásszabadságot kérdőjelezi meg. A miniszterelnök-helyettes szerint a plébános csak egy értékrend mellett állt ki.

– Alkotmányos szempontból az atyának teljesen igaza van, szuverén joga és a püspökén kívül senkinek semmi köze hozzá. Ellenben a DK, amikor ezt megtámadta, súlyosan alkotmányellenes cselekedetet követett el, mert meg akarja mondani egy magyar állampolgárnak és a katolikus egyháznak, hogy mikor, milyen kérdésben szólaljon meg. A DK-nak ehhez semmi köze. Tehát nagyon helyes, hogy az atya elmondta, hogy értékrendileg mit gondol – nyilatkozta Semjén Zsolt.

A miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló szeged-csanádi püspök nem tartja aggályosnak, hogy a hódmezővásárhelyi plébános a liturgia keretein belül adott útmutatást a híveknek.

– Kiadtam egy közleményt, az egyház kiadott egy közleményt, olvassák el! Nyilván a tudatlanság, meg egy kicsit a 90-es évek előtti magyarországi állapot is az oka annak, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel. Vagy netán provokációnak is szánják az ilyen témával kapcsolatos kérdéseket kampányidőben Magyarországon – mondta Kiss-Rigó László érdeklődésünkre.

A Hír TV-nek nyilatkozó vallásfilozófus szerint viszont akár az egyház szakadásához is vezethet, ha a katolikusok beszállnak a pártpolitikába.

– Beárazta a jézusi tanításokat, validizálta az evangéliumi üzenetet, ahogy ezt egy neves elődje, Júdás is megtette, aki 30 ezüstpénzben határozta meg ennek az értékét. Tehát ő azt mondta, hogy egy harmadik templom felépítése mindent megér. Ez újszerű volt, ami nem lepett meg. Ráadásul még azért is köszönet jár a plébános úrnak, hogy elmondta, milyen hallatlan támogatásokat kapnak az egyházak. Ez azért érdekes, mert az állam és az egyház elválasztása a Fidesz által megalkotott alaptörvény, illetve a 2011-es egyházi törvény alappillére – nyilatkozta Gábor György.

Hódmezővásárhelyen február 25-én tartanak választást a településvezető, Almási István halála miatt. A polgármesteri posztért hárman indulnak: a fideszes Hegedűs Zoltán mellett a hódmezővásárhelyi plébánia világi vezetője, Márki-Zay Péter, és az egy egykori MSZP-s képviselő, Hernádi Gyula függetlenként száll versenybe.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!