2024. 12. 19. Csütörtök Viola napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Visszatérés 2. rész 03:00

Róna: A gyűlölet tanyája lettünk

2017. augusztus 14., hétfő 21:20, frissítve: kedd 08:20

Róna Péter szerint ha az ellenzék nem szedi magát össze, nem lesz esélye a kormányváltásra, akkor pedig Magyarország helye az európai közösségben megszűnik. A közgazdász úgy látja, egy új, választási pártot kellene létrehozni.

Róna Péter szerint Magyarország mélységes erkölcsi válságban szenved, az ország a gyűlölet tanyája lett. „A gyűlölködés, a gyanakvás, a rosszindulat és az összeférhetetlenség országa lettünk” – fogalmazott az Egyenesen stúdiójában. Szerinte ilyen körülmények között kilátástalan, hogy össze tudjunk hozni valamit, amire büszkék lehetünk.

Úgy látja, hiányzik a szükséges önbecsülés, és nem hiszünk önmagunkban. „Nem arról van szó, hogy én mint ember, milyen vagyok. Nem arról van szó, hogy én mint keresztény, komolyan veszem az irgalmasság, az emberi felebaráti szeretet keresztény tanításait. Hanem arról van szó, hogy én magyar hazafi vagyok, és akkor különb vagyok mindenki másnál.” Szerinte ez az észjárás egy szétszakított társadalomhoz vezet, nemcsak belülről, de a világhoz képest is leszakadunk. Ha a választások után folytatódik a jelenlegi politika, akkor „Magyarország kipenderül az unióból” – ismételte meg.

„Hallom, hogy mit mondanak rólunk”

Az ellenzék kapcsán megjegyezte: ha nem szedi magát össze, nem tud hitelt érdemlő jövőképet felmutatni, valamint túllépni a saját érdekein, nem lesz esélye a kormányváltásra. Akkor pedig Magyarország helye az európai közösségben megszűnik. „Meg kell érteniük, hogy egyik sem kormányképes, sőt az eddigi teljesítményük alapján nincs meg az a hitelük, amellyel egy választást – bármilyen kombinációval egymás között – meg tudnának nyerni” – emelte ki.

Róna Péter is úgy látja, csak úgy lehetne nyerni, ha a Fidesz jelöltjével szemben minden választókörzetben csak egyvalaki áll. Ehhez pedig szerinte kell egy új párt, egy választási párt. „A jelenlegi pártok megmaradhatnak, létezhetnek, de mint pártok, nem jelölnek jelölteket, hanem létrehoznak egy új választási pártot és egy új választási listát” – mondta, megjegyezve: utóbbi legalább harmadának új arcokból kellene összeállnia, olyan nevekből, akik még nem szerepeltek a politikai életben.

Mivel egyik ellenzéki párt múltja sem sikertörténet, szerinte ezért van szükség létrehozni egy új pártot, amely már létrehozatalában is energiagerjesztő sikerélmény maguk és a választók számára. „Egy ilyen párt aztán kormányképes lenne; képes lenne a megfelelő szakértőgárdát és az embereket összeállítani” – hangsúlyozta. Az élén egy fiatal, karizmatikus, energikus embernek kell lennie, nevet azonban nem akart mondani a közgazdász.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!