2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Repkedő cserepek, őrjítő hangzavar, felelősségvállalás nuku

Hír TV

2018. június 15., péntek 21:42, frissítve: péntek 22:38

Rendszeresen lerepülő cserepek, megrongálódó tető, hatalmas zaj éjjel is, ezt kell elviselniük évek óta azoknak a rákoshegyi lakosoknak, akik alig másfél kilométerre laknak a Liszt Ferenc repülőtér kifutópályájától. A Budapest Airport szerint csak időszakos probléma, a kerület szerint az állam felelőssége, a kancelláriaminiszter pedig inkább nyugalomra int.

A 17. kerület érintett részén élők 1997 óta szenvednek a zajtól. A repteret 1984-ben adták át, a lakóházak viszont már jóval korábban itt voltak. 1984-től 1997-ig csak elvétve repültek gépek a házak fölött, most viszont gyakorlatilag 2-3 percenként elhúz egy-egy járat alig százötven méterre a házak fölött.

A 17. kerületi Berzsenyi Dániel utca gyakorlatilag úgy funkcionál, mintha a ferihegyi reptér leszállópályájának meghosszabbítása lenne. Rengeteg gép érkezik és száll fel a repülőtérről, az itt élő pedig ettől szenvednek most már évtizedek óta. Azt mondják, 6 hét alatt több mint 20 olyan esetet számoltak össze, amikor a le- vagy felszálló gépek okozta turbulencia megbontotta az utcában álló házak tetejét.

„Se aludni, se pihenni nem lehet! Van egy biztonsági zóna, egy hanghatár, hogy nem lehet zajongani éjjel 10 órától reggel hatig. Ez mindenhol be van tartva, kivéve itt” – mondja egy rákoshegyi lakos. Nyerges Attila háza van az utcában a legközelebb a reptérhez. Ők nem tudnak mit tenni, a reptér üzemeltetője pedig nem akarja kivásárolni az érintett ingatlanokat. „A házak már itt voltak, már régen. A repülőtér épült ide, 1983-ban adták át. A legelső probléma egy emeletes háznál volt, ott vitte el legelsőnek a tetőt egy Il–86-as” – mesélte a Hír TV-nek nyilatkozva.

Komáromi László, az érintett terület lakosait tömörítő egyesület alelnöke szerint az utcában már halálesetet is okoztak az alacsonyan szálló gépek. Egy idős hölgy vesztette életét egy évtizeddel ezelőtt. „Egyedül volt otthon a szomszédasszonyom, egy porrongyot rázott ki az ablakon, jött egy gép és a fél tetőt letolta, még a téglakéményt is ledöntötte” – mondta az egyesületi alelnök.

 

A repteret üzemeltető Budapest Airport szerint az egyik futópálya június 30-ig tartó felújítása miatt repül ennyi gép ezen az útvonalon, ami csak időszakos terhelést jelent.

Az egykori tornatanár, Komáromi László erre a felvetésre keményen reagált. „Ha nagyon finoman fejezem ki magam, akkor úgy szokták mondani, hogy nem mondanak igazat. De már a finom kifejezés is hazugság. Olyan mértékű hazugság, hogy már arra is bizonyítékaink vannak, hogy még az akkreditált adatokat is hamisítják. Valami olyan érdekcsoport van a háttérben, amelyeket, és most nem akarok újabb perek miatt a nyakamba venni, de az az érdekcsoport a markába tartja a repülőteret, az őket ellenőrző szervezetet, markába tartja a környezetvédelmet” – mondta Komáromi László.

A kerület polgármestere azt mondja, a reptér építéskor nem tartották be a vonatkozó szabályokat, így az előírt 5 kilométer helyett a 2-es leszállópálya alig 1,6 kilométerre van a házaktól. Riz Levente szerint ezért az állam is felelős. „Föl kell vállalni azt, hogy kártalanítsák az itt élőket, akár kisajátítás útján rendezzék ennek a területnek a sorsát. Annak idején ugye az állam volt felelős ezért a jogsértő közelségbe épült pályáért, akkor az államnak is felelőssége, hogy foglalkozzon ezzel a témával” – véli a 17. kerület kormánypárti polgármestere.

„Nézzünk ennek jobban utána, mert kérdés, hogy a 80-as évékben volt-e ilyen szabályzat, vagy sem, amikor az létesült. Mert, ha a szabály későbbi, az rögtön érdektelenné válik. Ez egy olyan szakkérdés, ami, ha a magyar állammal szemben igény érkezik, akkor azt jogi alapon, szakmai alapon kell kezelni” – reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Amíg a hivatalos szervek egymásra hárítják a felelősséget, addig a rákoshegyi lakosok egyre közelebbről nézhetik a gépeket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!