2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Reneszánszát éli a házalás, ismét embereken nyerészkednek

Hír TV

2018. május 6., vasárnap 11:28, frissítve: vasárnap 13:48

Mintha újra reneszánszát élné itthon a házalás. Legalábbis erre a következtetésre jutott a Panaszkönyv stábja, amikor a Dél-Alföldön járt. Egy nyílászárók felújítására szakosodott cég is házaló ügynökökön keresztül szerez megrendelőket. A hozzánk forduló ügyfeleik szerint drága pénzen, silány munkát végeznek és nem foglalkoznak a reklamáló kuncsaftokkal.

„Az üzleten kívüli folytatott kereskedelmi tevékenység is beletartozik a törvény szerint engedélyezett formák közé” – a 2005-es kereskedelmi törvényből idéz a szarvasi jegyző. Azt mondta: gyakran verik át náluk ilyen módszerekkel az embereket, de mégsem tudják betiltani, mert házalni már nem tilos.

„Még csak azt sem lehet megtenni, mint régen, hogy a települések rendeletben szabályozták. Sőt volt olyan település, amelyik a helységnév jelző tábla alá írta ki, hogy házalni tilos! Ma már ez a kereskedelmi törvény tiltja, innentől kezdve ilyen szabályokat nem hozhatunk” – tette hozzá Melis János.

„Roppant találékonyak ezek az emberek, akik igyekeznek a tájékozatlanságból, a felkészületlenségből hasznot húzni. Találkoztunk már roma holokauszt kártalanítás értékesítésével, egészen izgalmas történeteket hoz az élet nálunk… Energetikai tanúsítvány, imádják például a Bioptronnak nevezett hamisítványokat értékesíteni. Szén-monoxid mérőt, amikor a szezonja van, akkor tucatjával sikerül befírolni az embereket” – folytatta a jegyző.

Melis János szerint mivel rendeletben nem tudják szabályozni a házalást, ezért mindenkinek magának kell résen lennie. Javasolja, hogy kérjék el az illető engedélyét és a termék eredetét igazoló számlát.

Lagzi Jánosnét nemrég sikeresen meggyőzte egy nyílászárókkal házaló ügynök. 120 ezer forintért ajánlott neki nyílászáró felújítást. „Csak annyit csináltak, hogy leszedték az én gumipántomat és felragasztottak egy műanyagot. Utólag, a hideg téli napokon derült ki, hogy semmit nem ért a felújítás, ömlött be a hideg az ablakokon” – mesélte a nő.

Pár héttel később már nem tudta utolérni a céget, sem az interneten, sem telefonon keresztül. A panaszleveleire nem válaszoltak. A Fogyasztóvédelemnél is járt, hiába. Végső elkeseredésében ügyvédhez fordult.

„Azt mondja, hogy ez bizony rendőrségi ügy. Mert ugye vittem a papírokat, hogy ez kimondottan csalás. Akkor utána a másik, mert voltam többnél is, a másik az Iparkamarát ajánlotta. Elmentem az Iparkamarához ott is bejelentettem, nagyon szívesen fogadtak, arról is megvan a papírom. Kitűzték a tárgyalást. Békítőt, hogy ott megbeszéljük. Nem jöttek el. És akkor lezárták az ügyet, mert így akkor nem lehet vele foglalkozni!” – tette hozzá Lagzi Jánosné.

A Panaszkönyv stábja is a cég nyomába eredt, az ügyvezetőt sikerült elérni telefonon. Szerinte a cég korrekten végzi a munkáját.

„Mi a a munkáinkra eleve 5 év garanciát vállalunk. Több száz emberrel dolgozunk országszerte. Ami az irodánkba érkezik panasz, orvosoljuk. Békéscsabán körülbelül két hete voltunk.”

A Panaszkönyv stábja elvitt egy szakértőt is Lagzi Jánosnéhoz, aki hamar kiszúrta a hibákat. „Ennek az egésznek a problémája az, hogy gumitömítés nem megfelelően van alkalmazva” – állapította meg a szakember.

Ezt hiába állapítja meg utólag a szakértő, a rendőrség sokszor utólag már nem tudja megállapítani a bűncselekményt. Inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt és országszerte tájékoztató fórumokat tartanak a házalókról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!