2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Rejtély, lesz-e 2020 után annyi uniós támogatás, mint most

Hír TV

2018. február 2., péntek 22:24, frissítve: szombat 00:32

Májusra készíti el a 2020 utáni uniós költségvetésre vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa. Günther Oettinger ma erről egyeztetett a közép-európai országok minisztereivel Budapesten. A térség az eddiginél magasabb hozzájárulást ajánlott fel a közös büdzséhez, miközben a közös agrár- és kohéziós politika megtartása mellett lobbizott. Arra egyelőre nincs válasz, hogy ezekre a területekre mennyi jut a következő uniós költségvetésben.

Nagy-Britannia hozzájárulása hiányozni fog az unió következő költségvetésének összeállításánál – hangsúlyozta Günther Oettinger is Lázár János megállapítását. A biztos azonban igyekezett leszögezni, hogy nem sérülhetnek a legfontosabb közös programok, a közös agrárpolitika és a kohéziós politika. Azt még nem lehet tudni, hogy 2020 után is lesz-e annyi uniós támogatás, mint most.

„Komoly, kemény és nehéz tárgyalások állnak előttünk. Az ország szempontjából fontos lesz, hogy hogyan fogunk a büdzsé keretei után a részletekről tárgyalni. Nekünk nagyon fontos az agrárpolitika, Magyarország számára kulcskérdés, hogy a közös agrárpolitikai kedvezményekből hogyan részesedik. Nem elhanyagolható azoknak az országrészeknek a fejlesztése, amelyekben növekedési tartalék van. Emberekbe akarunk invesztálni – embereknek akarunk lehetőséget teremteni –, és az infrastruktúrába. Nem tudok és nem akarok még összegszerű találgatásokba sem menni” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A budapesti tanácskozáson részt vevő nyolc közép-európai ország felajánlotta, hogy hajlandó tizedével emelni az uniós büdzséhez való hozzájárulását. A 2020 utáni uniós költségvetés tervezésekor a nagy nettó befizető országok javaslata is az asztalra kerül. Magyarországot hátrányosan érintheti, hogy van, amely jogállami kritériumokhoz kötné az uniós források kifizetését.

„Ez nagyon nehéz kérdés, ezért nagyon fontos, hogy a szerződést jogilag is megnézzük. Erre április-májusban fogunk visszatérni” – ígérte Oettinger.

A biztos szerint vizsgálni kell, hogy egyáltalán átvihetők-e az említett jogállami kritériumok, hiszen a költségvetés elfogadásához az európai parlamenti többség és az Európai Tanács egyhangú döntése is kell.

Günther Oettinger a parlamentben az ellenzéki képviselőkkel is találkozott. Az LMP-s Demeter Márta azt firtatta, hogyan járt közben nála a paksi atomerőmű megépítéséért lobbizó magyar kormányzati tanácsadó, Klaus Mangold – aki egyébként uniós költségvetési ügyekben is ad tanácsokat a kabinetnek.

„Mai napig nem tisztázódott a Klaus Mangold és Günther Oettinger biztos úr közötti kapcsolat. Erre most sem kaptunk sajnos választ. Szeretném kiemelni még egyszer, hogy Klaus Mangold Miszter Oroszország, ugye rendkívül mély orosz kapcsolatai vannak, és nagyon közel áll Putyin elnökhöz is. Szerződéses kapcsolatban áll a magyar kormánnyal. A mai napig nem tudjuk, hogy ő átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon” – jegyezte meg Demeter Márta.

A LMP-s képviselő azt ígérte: ha kormányra kerülnek, nyilvánosságra hozzák a paksi bővítéssel kapcsolatos szerződéseket, és az orosz hitel miatti 3000 milliárd forintos adósság felelőseit is megnevezik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!