2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Polt nem ment el az Elios-bizottság ülésére

Hír TV

2018. március 21., szerda 12:34, frissítve: szerda 16:36

Nem ment el az ellenzéki képviselőkből álló, Elios-ügyet vizsgáló bizottság ülésére Polt Péter – a legfőbb ügyész a testület LMP-s tagjának, Hadházy Ákosnak küldött levelében azzal indokolta távolmaradását, hogy nem egy hivatalos bizottságról van szó, amely előtt kötelező lenne megjelennie – Polt Péter ugyanakkor azt ígérte: ha a képviselők írásbeli kérdéseket tesznek fel, azokra válaszolni fog.

A testület egyébként a miniszterelnök veje korábbi cégének, az Elios Zrt.-nek a közvilágítási pályázatait vizsgálja. Hadházy Ákos szerint Polt Péter semmibe veszi az országgyűlési törvényt.

„Úgy látszik, hogy még a helyettesének a talpát sem akarja koptatni egy ilyen ügyben, és azt gondoljuk, hogy az országgyűlési törvényt sérti meg azzal, és az Országgyűlést sérti meg azzal, hogy amikor egy ilyen vizsgálóbizottság létrejön, három ellenzéki párt létrehoz egy ilyen bizottságot, még a helyettesét sem hajlandó elküldeni” – nyilatkozta Hadházy Ákos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!