2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Pokorni bízik benne, hogy ezután sem lesz állami emberölés

2015. május 9., szombat 15:50, frissítve: szombat 16:07

Ellentmond Orbán Viktornak a halálbüntetés kérdésében a Fidesz alelnöke. Pokorni Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy barbár dolognak tartja a legszigorúbb büntetési forma hazai bevezetését.

A politikus a műsorban kiemelte: az alaptörvény vitájakor már folyt egy diskurzus a kérdésben, és szerinte Orbán akkor azt mondta, hagyják nyitva a kérdést. Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: nagyon bízik benne, hogy Magyarországon ezután sem lesz állami emberölés. Emlékezetes, a miniszterelnök pénteken, szokásos rádióinterjújában nyilatkozta azt, hogy bár az élet pártján áll, de ha másképp nem tudják megvédeni az ártatlan embereket, akkor be kell vezetni a halálbüntetést.

„Ő azt mondta, hogy ezt a vitát nyitva kell tartani. Nem tudom, hogy mi volt az ő megfontolása e tekintetben. De ha nyitva van, akkor én a magam álláspontját elmondtam, hogy én ellenzem, barbár dolognak tartom” – mondta az ATV-ben Pokorni Zoltán.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!