2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Pintér ragaszkodik a legendás Wartburghoz, nőttek megtakarításai

Hír TV

2018. június 8., péntek 10:51, frissítve: péntek 10:52

Még mindig megvan Pintér Sándor legendás Wartburgja, a miniszter vagyonbevallásából derült ki, hogy még mindig a nevén van a gépjármű, amit 1995-ben örökölt.

Pintér ingatlanvagyoni helyzete nem sokat változott a januári állapotokhoz képest. Az ingatlanok továbbra is hosszú sorokban kígyóznak: a II. kerületben négy lakása, családi háza és két garázsa van, a IV. kerületben garázs, a VII. kerületben pedig lakás és parkolóhely tulajdonosa a belügyminiszter. Ehhez jön még egy csömöri ingatlan, sarudi tanya 1 hektár szántóval, siófoki ház, két szihalmi nyaraló és telek, valamint egy örökölt szihalmi nyaraló.

Forintban nagyjából 27,5 milliónyi megtakarítása van, emellett devizában tart valamivel több, mint 257 ezer eurót (nagyjából 81 millió forintot), illetve 692 ezer dollárt (187,5 millió forintot). Készpénzben 1,8 milliót tart.

Összességében tehát jelentősen nőttek a megtakarításai, hiszen a legutóbbi, 2017-re vonatkozó bevallásában még csak nagyjából 220 millió forintnyi tartalék szerepelt. Most Pintérnek hozzávetőleg 298 millió forinttal nőttek megtakarításai.

Felesége nevén 45 milliónyi megtakarítás van, illetve 49,33 dollár (13300 forint). Ez hozzávetőleg 5 millió forinttal kevesebb, mint legutóbb.

Cégei eladásából származó, 500 millió forintos követelése még mindig fennáll, a kölcsön 2013 óta ketyeg. Emellett családi és baráti kölcsönként 300, illetve 250 millió forintnyi kintlévősége van Pintérnek - ezekből nagyjából 55 millió forintot visszafizethettek a miniszternek, év elején még 605 milliónyi ilyen kölcsönt vallott be.

Pintér Sándor miniszteri fizetése bruttó 1,1 millió forint, más gazdasági érdekeltsége nincs.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!