2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Pert nyert a képviselő, ki kell adni az oroszokkal kötött szerződést

Hír TV

2018. május 30., szerda 16:02, frissítve: szerda 17:45

Pert nyert Jávor Benedek a Roszatommal és a kormánnyal szemben – közölte a politikus közösségi oldalán. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése szerint 45 napon belül ki kell adni a paksi bővítés oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseit az üzleti titkot tartalmazó részek kitakarásával. A határozat – precedens jelleggel – azt is kimondja, hogy az infotörvény rendelkezéseit nemzetközi szerződésekre is alkalmazni kell. Az európai parlamenti képviselő azért perelt, mert a magyar kormány tavaly ugyan feloldotta a 12,5 milliárd eurós projekttel kapcsolatos szerződések 30 évre szóló titkosítását, ennek ellenére mégsem hozták őket nyilvánosságra – üzleti titokra hivatkozva.

„Az, hogy a bíróság most első fokon úgy döntött, hogy a kormány illetve a Roszatom érvelése azzal kapcsolatban, hogy üzleti titok védelme miatt nem lehet ezeket a szerződéseket nyilvánosságra hozni, ez az érvelés nem állja meg a helyét, ez egyrészt nagyon fontos a Paks2-re vonatkozó információk nyilvánossága szempontjából, mert megnyitja az utat azelőtt, hogy a nyilvánosság, az állampolgárok megismerhessék hogy milyen szerződést, milyen megállapodást kötött a hátuk mögött” – mondta az EP-képviselő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!