2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Őszre tűnhet el a közel 3000 tonna veszélyes hulladék

2015. március 19., csütörtök 19:17, frissítve: csütörtök 19:19

Őszre eltűnnek a mérgező vegyi anyagok a hortobágyi természetvédelmi terület szomszédságából. A kormány 400 millió forintot költ a Balmazújváros határában elhelyezett 2500-2700 tonna veszélyes hulladék elszállítására és ártalmatlanítására. A mérgező anyagok jelenleg egy felszámolás alatt álló cég telephelyén vannak.

Megvizsgálták a talajt a zöldhatóság szakemberei a balmazújváros-lászlóházai telephely mellett. Az eddigi vizsgálatok szerint a veszélyeshulladék-lerakóból nem kerültek ki a mérgező anyagok. A telepen a hordókban fáradtolaj, galvániszap és még húszféle veszélyes anyag van. A lerakót működtető cég 2012 óta felszámolás alatt van, azóta senki nem kezeli az ott tárolt mérgeket.

„A kormány mindent megtesz az ilyen és ehhez hasonló telepek felszámolására, kezelésére” – mondta a telephely előtt Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár, s azt is bejelentette, hogy a kabinet 400 millió forintot fordít a veszélyeshulladék-lerakó ártalmatlanítására. „Ebből 350 millió forintot tesz ki a veszélyes hulladékok elszállítása és ártalmatlanítása, 50 millió forint pedig egy utólagos környezetállapot-értékelés, tényfeltárásnak nevezzük ezt hivatalosan” – fogalmazott.

A vizsgálat akkor kezdődik, ha elszállították a területről a 2500-2700 tonna veszélyes hulladékot. „Megnézzük, hogy a jelenlegi tárolási körülmények, illetve majd a kiszállítás okozta esetleges kiporzások okoznak-e olyan szennyezést, amely miatt további munkálatokra, esetleg a talaj fölső rétegének eltávolítására szükség van-e” – közölte Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség igazgatója.

A telephely felszámolása nyár elején kezdődhet el, és három-négy hónapot vesz igénybe a nagy mennyiségű mérgező anyag elszállítása és ártalmatlanítása.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!