2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Őrizetben a Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetője

2015. március 6., péntek 21:18, frissítve: szombat 10:30

Négy ember kezén kattant a bilincs mindössze fél nappal azután, hogy a jegybank feljelentést tett a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében. A másfél héttel a Buda-Cash után bedőlt brókercég esetében 300 millió forintos sikkasztás a gyanú.

Péntek délelőtt még gyülekeztek az ügyfelek a Hungária Értékpapír Zrt. székházánál, az épületbe azonban csak a dolgozók mehettek be, a befektetők nem. „A portás mondta, hogy nem tudja, meddig fog tartani, lehetnek napok, hetek. Semmilyen információt nem adott meg senki sem” – nyilatkozta a Hír TV-nek egy ügyfél a helyszínen.

Volt, akit még a hét elején is arra biztatott brókere, hogy újabb összegeket fektessen be a cég által ajánlott értékpapírokba. Az ügyfelek most telefonon próbáltak információt szerezni. Devecseri Veronika többszöri próbálkozás után érte el brókerét: „Elmondta, hogy nem tudja kiadni a pénzt még napokig vagy hetekig. […] A pénzem megvan, meg fogom kapni, de nem tudja, hogy mikor” – mondta a hölgy.

A jegybank csütörtökön függesztette fel részlegesen a Hungária Értékpapír Zrt. működését, miután a cég kifizetéseivel gondok voltak. A társasághoz felügyeleti biztost rendeltek ki, és büntetőfeljelentést tettek.

Az ügyfelekkel egy időben nyomozók is érkeztek a brókercég központjába. Eddig 300 millió forintos sikkasztás a gyanú. Négy ember, sajtóhírek szerint a cég vezetőinek kezén kattant a bilincs.

„Sikkasztás bűntette miatt van folyamatban nyomozás a Hungária Értékpapír Zrt. munkatársaival kapcsolatban. Négy személy van jelenleg őrizetben, akikre nézve a Pest megyei nyomozóhatóság előterjesztést tett a bíróságnak, hogy indítványozza az előzetes letartóztatást” – tájékoztatott Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

A Hungária Értékpapír Zrt. tulajdonosai 1993-ban alapították meg a társaság jogelődjét. A cég sosem tartozott a Budapesti Értéktőzsde nagy forgalmú tagjai közé, alaptőkéje alig 200 millió forint.

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök – szokásos péntek reggeli rádióinterjújában – arról beszélt, hogy az igazságszolgáltatást a kormány nem irányíthatja, de szerinte minden brókercéget át kell világítani. Bővebben >>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!