2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Globál 04:20

Orbán Ráhel nem kér pénzt az ötleteiért

Hír TV

2018. március 8., csütörtök 13:21, frissítve: csütörtök 13:47

Ingyen ad tanácsot a Nemzeti Turisztikai Ügynökségnek Orbán Ráhel – ezt a szervezet vezetője mondta a Hír TV kérdésére a szolnoki vasútmodell-kiállítás megnyitóján. Guller Zoltán szerint nemcsak a miniszterelnök lánya, de sok más fiatal is rendszeresen elküldi az országmárka építésével kapcsolatos ötleteit, hogy aztán közösen rajzolják meg Magyarország külföldi megjelenését. Pár napja derült ki, hogy a legnagyobb Orbán lány is részt vesz az új turisztikai reform kidolgozásában, igaz, eddig nem látták az egyeztetéseken.

„Ez egy nagyon fontos munka, hiszen ez a tevékenység a következő 20-30 évben meg fogja határozni a Magyarországról kialakult képet. Alapvetően a saját kollégáim munkájára számítok, de ahhoz hogy minél jobbat tudjunk létrehozni, tanácsadókkal is együtt dolgozom, említettem Zoób Kati, nevét, Zoboki Gábor vagy éppen Káel Csaba nevét, akik azt gondolom, hogy a saját területen maradandót alkottak. És van néhány fiatal, Berecz István vagy éppen Orbán Ráhel – sokan vannak egyébként ők, akik szabadidejükben mindenfajta jogviszony megkötése nélkül, ellenszolgáltatás nélkül tanácsokat és javaslatokat küldenek a Nemzeti Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának a külföldi országmárkával kapcsolatos kérdésekben” – mondta Guller Zoltán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!