2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Orbán felvázolta, mi áll majd a politikai viták középpontjában

Hír TV

2018. február 16., péntek 21:55, frissítve: péntek 22:35

Az ellenségkép felvázolásával foglalkozott a magyar miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő szervezet budapesti világtalálkozóján. A résztvevők méltatták Orbán Viktor és a Fidesz teljesítményét, ám a kormányfő helyzetértékeléséhez érdemben nem szóltak hozzá.

„A következő tíz évben Európában és talán Európán kívül is a politikai viták középpontjában az identitás kérdése áll majd” – vázolta vízióját Orbán Viktor. A kereszténydemokrata pártokat tömörítő CDI konferenciáján a magyar miniszterelnök kulcskérdésnek nevezte azt, hogy egy-egy politikai erő hogyan viszonyul a nemzeti és a vallási identitáshoz. A kormányfő pragmatikusnak nevezte az emberek identitását erősítő politikai erőket, és ide sorolta a CDI-ba tartozó pártokat, így a Fidesz–KDNP-t is.

„A mi álláspontunk, az az, hogy a háború elkerülésének előfeltétele és így a békének is előfeltétele, hogy mindenki szabadon megvallhassa, ápolhassa és erősíthesse az identitását. Ez vezet el bennünket egy olyan nemzetközi együttműködési rendszerhez, amelyben mindenki jól érzi magát, amelyben mindenki el tudja fogadni a másikat, és föl tud építeni egy békés nemzetközi politikai rendszert” – emelte ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy látja: ezzel szemben az úgynevezett ideologikus csoport ellenséges a vallásokkal és a nemzeti törekvésekkel szemben, mert szerintük éppen ezek az identitások gerjesztik a konfliktusokat. A miniszterelnök ezen ellenséges erők közé sorolta az Európai Bizottságot és az európai politikai elit egy részét, amely szerinte át akarja léptetni Európát egy nemzeteken és vallási közösségeken túli korszakba.

„A legtöbb Magyarországon aktív, külföldről finanszírozott úgynevezett NGO mind ehhez az irányzathoz tartozik, amely ellenséges, kifejezetten ellenséges mindenfajta természetes, teremtésből fakadó identitással szemben” – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint Brüsszel Sztálin és Hitler birodalomépítő hibáját követi el, ha az Amerikai Egyesült Államok mintájára birodalmat formál az Európai Unióból.

A kereszténydemokrata internacionálé résztvevői érdemben nem reagáltak a magyar kormányfő víziójára. Amine Gemayel volt libanoni elnök a felekezetek közötti valós párbeszédet szorgalmazta, Ján Figel, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különleges megbízottja pedig arról beszélt, hogy a hit és a józan ész segíthet előrehaladni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!