2024. 04. 23. Kedd Béla napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Orbán-beszéd: „ha összeszorított fogakkal is, de végig kell hallgatni”

Hír TV

2018. május 10., csütörtök 21:33, frissítve: csütörtök 22:15

Az ellenzéki pártok változatosan értékelték a miniszterelnök Országgyűlésben elmondott szavait. A Jobbiknak tetszett volna a beszéd, ha azt nem Orbán Viktor adta volna elő. A baloldali pártok hiteltelennek tartják az elhangzottakat.

Három ellenzéki frakció is bojkottálta Orbán Viktor megválasztását. Az LMP a Fidesz belügyének minősítette az eseményt. A zöldpárt konkrétumok nélküli ígérethalmazként értékelte a miniszterelnöki víziót.

A MSZP–Párbeszéd frakciószövetség is hiányzott az ülésről. „Nem fogjuk némán tűrni azt, hogy egy olyan miniszterelnök oktassa ki az országot, aki a választás előtt azt ígérte a politikai ellenfeleinek, hogy jogi és politikai elégtételt fog venni. Akinek a kormánya gyakorlatilag az elmúlt 8 évben szétlopta az országot, és aki gyakorlatilag kimondta korábban azt, hogy ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok” – nyilatkozta Szabó Tímea.

Az Orbán-beszédet a termen kívül hallgatták az MSZP–Párbeszéd frakcióvezetői. „Azért 2030-ra tervezi ezeket a lehetetlennek tűnő dolgokat vagy ezeknek az elérését, mert az Európai Unió költségvetési időszaka eddig tart. Tehát egyértelművé tette, hogy a nagy álmokat, amelyeket most közölt, azt amúgy európai uniós forrásból kívánja megvalósítani” – vélekedett az elhangzottakról Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető.

A Demokratikus Koalíció nemet nyomott. „Egy agymosásra, félelemkeltésre és választási csalásra épülő illiberális hatalom nem lehet legitim, ezért Orbán Viktor sem lehet legitim miniszterelnök” – közölte Vadai Ágnes.

„Még ha összeszorított fogakkal is, de végig kell hallgatni”

– a Jobbik frakcióvezetője szerint a beszéd imponáló lett volna, ha nem Orbán Viktor mondja el. „Ma Magyarország egy korrupcióra épülő, oligarchák által működtetett és uralt ország, amelyből a magyar fiatalok tömegesen menekülnek el és külföldön keresik a boldogulásnak a lehetőségét” – emelte ki reakciójában Gyöngyösi Márton.

A Jobbik képviselői sem támogatták Orbán Viktor megválasztását, nemmel szavaztak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!