2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

„ Az ország jövője a magyar fiatalok jövője”

,

2015. április 27., hétfő 17:00, frissítve: hétfő 18:27

Ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik. Ezt a miniszterelnök mondta a szakmunkástanulók tanulmányi versenyének döntőjén. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a megújított szakképzés gazdasági eredményei már megmutatkoznak.

Takács Dávid bútorasztalosnak tanul Újpesten. Egy kis asztal elemeihez méricskélte a faanyagot a Hungexpón rendezett Szakma Sztár Fesztiválon. „Biztos meg lehet belőle élni, vannak ismerőseim, akiknek megy, úgyhogy biztos meg lehet belőle” – jegyezte meg a tanuló a hivatással kapcsolatban.

Nagyot esett biciklivel egy nő, de szakszerű segítséget kapott. Megrendezett jelenetet mutattak be az ápolótanulók a szakma kiváló tanulója verseny döntőjének megnyitóján. 95 oktatási intézmény 192 diákja – szakács, asztalos, fodrász, sminkes tanuló – jutott be a döntőbe. A finalisták között két határon túli magyar diák is van.

Nekünk van egy programunk, Kolozsváron nyitottuk nemrégiben ez szakiskolát, azt is fölszereltük teljesen, és minden magyar szakiskolát fölszerelünk, ha megtudjuk, hogy mire van szükségük, ezt ne felejtse el – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a rendezvényen tartott beszédében. A miniszterelnök az érsekújvári szakképző iskola igazgatójának címezte szavait. Orbán Viktor köszöntőjében hangsúlyozta: ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik.

„Mi nem pusztán iskolát és nem pusztán szakmunkás-bizonyítványt akarunk biztosítani önöknek, hanem jövőt. A szakmunkás-bizonyítvány akkor ér valamit, ha érvényes belépő a munkaerőpiacra. Egyébként csak egy lyukas garas, és annyit is ér. Elvesztegetett éveket jelent. A használható tudás örömteli, fölszabadító, boldogító és biztonságérzést ad. A használhatatlan papíros fájdalmas tüske marad örökre” – hangsúlyozta a kormányfő.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a megújított szakképzés gazdasági eredményei már megmutatkoznak. „Az elmúlt öt évben az összes makroadatot sikerült pozitív irányba elmozdítani, és ma Magyarországon az összes adatunk jobb, vagy legalább hasonlóan jó, mint a rendszerváltás óta bármikor. Sikerült egy fenntartható pályára állítanunk a gazdaságot, és ez a fenntartható pálya reményeink szerint még hosszú évekig előttünk van” – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A fesztiválon aláírták azt a megállapodást, amely szerint 2018-ban Magyarország rendezi a nemzetközi szakmai versenyek döntőjét.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!