2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Nyilvánosak a hódmezővásárhelyi Elios-dokumentumok

Hír TV

2018. február 28., szerda 08:11, frissítve: szerda 12:52

Nyilvános a hódmezővásárhelyi Elios-szerződés. A város vasárnap megválasztott polgármestere, Márki-Zay Péter korábban tett ígéretet arra, hogy visszamenőleg közzé teszik a közbeszerzéseket.

A 2010. március 1-jén kötött szerződést a város polgármestereként még Lázár János írta alá, a vállalkozói díjat nettó 577, illetve bruttó 721 millió forintban állapították meg.

A dokumentum szerint Tiborcz István és Erdei Bálint, az ES Holding Zrt. vezérigazgatói azt vállalták, hogy a projekttel az érintett fogyasztási helyeken 25% megtakarítást érnek el. A közvilágítás korszerűsítésére hárman pályáztak: egyikük, a Metalcom Zrt. olcsóbban vállalta volna a munkát, a projekt meghiúsulása esetén pedig csaknem háromszor annyi kötbért is fizetett volna, mint a miniszterelnök vejének a cége.

A hódmezővásárhelyi Elios-beruházás volt az első tender, amelyet Tiborcz Istvánék cége referencia nélkül is megnyert.

Kész a bírósághoz fordulni az MSZP

Az adatvédelmi biztoshoz fordulnak az ellenzéki képviselők, mert a kecskeméti önkormányzat nem adta ki az OLAF-jelentést. Ez az a dokumentum, amelyben az unió csalás elleni hivatala súlyos szabálytalanságokat tárt fel Orbán Viktor vejének cégével kapcsolatban.

Harangozó Tamás, az Elios-ügyet vizsgáló árnyékbizottság tagja a Hír TV Egyenesen című műsorában arról beszélt, ha Péterfalvi Attila elmarasztalja az önkormányzatot, akkor hivatali visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesznek. Bővebben>>>

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!