2018. szeptember 21.,
péntek, Máté, Mirella napja

Nem törődik a szülők akaratával az egyház

Hír TV

2018. május 7., hétfő 20:58, frissítve: hétfő 22:53

A szülői tiltakozás és a tantestületi támogatás ellenére sem engedi újra pályázni az intézményvezetői pozícióra a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatóját a fenntartó református egyházkerület. Az igazgatót támogató petíciót egy nap alatt csaknem háromszázan írták alá. A fenntartó indoklása szerit az intézményvezető nem megfelelően látta el a feladatát. Szabó Ildikó a vádakra úgy reagált: neki soha senki nem jelezte, hogy probléma lenne a munkájával, a hivatalos ellenőrzések mindent rendben találtak.

A tanulmányi adatok szerint az ország 8. legjobb alapfokú oktatási intézménye a Kecskeméti Református Általános Iskola. A fenntartó református egyház presbitériuma azonban elégedetlen a vezetővel, szerintük Szabó Ildikó több értekezletről elkésett és beszámolói is hiányosak. Az igazgatónő cáfol.

Nem került sor egy olyan beszélgetésre a fenntartó és közöttem, ahol intelligens módon, egymás szemébe nézve azok a kifogások, amelyek most több száz ember előtt felolvasásra kerültek, számomra is egyértelműen közlésre kerültek volna. Lett volna erre alkalom. Volt egy olyan megbeszélés, amelyre meghívtak, az iskolát értékelendő, de onnan úgy álltunk fel, hogy semmilyen ilyenfajta jelzés hozzám nem érkezett, hanem más kolléganőtől tudtam meg, akit arra kértek, hogy terjessze ezt a hírt, hogy nem velem kívánnak dolgozni. Azt gondolom, hogy ez az eljárás az ami nemcsak személyemmel szemben nem etikus, hanem természetesen mindazokat, akik ehhez az iskolához tartoznak: kollégákat, szülőket, beleértve. Itt azért több száz családról van szó - mondta Szabó Ildikó.

A szülők nagy része kiáll az iskolaigazgató mellett, aggódnak az intézményért és az ott tanuló hétszáz diákért.

Féltjük ezt az iskolát, szeretjük ezt az iskolát, a gyerekeink is szeretnek ide járni. És aggódunk miatta, hogy mi lesz, mert a bizonytalanság vesz minket körül. Nekünk a jelenlegi vezetés a garancia arra, hogy ez a magas színvonalú oktatás folyjon a jövőben is, áldásban és békességben - mondta egy szülő, Gera Ágnes.

A fenntartó református egyházkerület és az iskola vezetése között évek óta feszült a viszony - ezt a fenntartó képviselője is elismeri. Ezért is döntöttek a meghívásos igazgatóválasztás mellett.

A református Pálmácska Óvodában és a református általános iskolában az igazgatók kinevezése 2018 július 31-én lejár. Az elmúlt 25 évben az eddigi gyakorlatnak megfelelően ahogyan ezt már megszoktuk, most is elindult az igazgatóválasztás előkészítése. Május 28-án fog dönteni a presbitérium arról, hogy meghívással kívánja betölteni ezeket az igazgatói tisztségeket, és nem pályázat útján - közölte Varga Nándor elnöklelkész.

A Hír Televízióhoz eljutott információk szerint a tanári kar nagy többséggel a jelenlegi igazgatót támogatja. Az egyik dolgozó kamerán kívül azt mondta: a fenntartót zavarja a református általános iskola a református gimnázium eredményei közötti különbség, ezért összevonnák a két intézményt. A diákok szülei szerda este 6 órára közös tiltakozást szerveznek az általános iskola elé.