2022. 11. 30. Szerda András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Nem lett semmi a Rogán–Portik-ügy miatti ülésből

2016. június 24., péntek 17:52, frissítve: péntek 19:55

Nem mentek el a kormánypárti képviselők a Rogán–Portik-ügy miatt összehívott nemzetbiztonsági ülésre. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerint távolmaradásukkal a kormánypártok durva támadást intéztek a jogállamiság ellen. Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ülés előtt közleményében az ellenzék által kierőszakolt hecckampánynak nevezte.

„Különösebben nem tárgyaltunk, én annyit mondtam, hogy az Árpi kérésére a Mariann küldi a pénzt. Én ezt átadtam, megnézte, mondta, hogy nagyon szépen köszöni, én mentem is a dolgomra” – az alvilági leszámolásokban felbujtással vádolt Portik Tamás egy múlt heti bírósági meghallgatásán állította azt, hogy háromszor is találkozott Rogán Antallal, amikor még az V. kerület polgármestere volt. Az Energol egykori vezetője szerint a fideszes politikus egy alkalommal 10 millió forintnak megfelelő euró kenőpénzt vett át tőle.

Szintén a közelmúltban pörögtek fel az események az FHB-vezér, Spéder Zoltán körül is. Az üzletember érdekeltségeinél, illetve a lakóhelyén lefolytatott házkutatások után a sajtó arról írt: a rendőrség hangfelvételeket foglalt le. Ezeken Orbán Viktor, Rogán Antal és Lázár János beszél a nagyvállalkozóval. Az MSZP, a Jobbik, a DK és az LMP a parlament nemzetbiztonsági bizottságának azonnali összehívását kezdeményezte, hogy kiderítsék: lehet-e nemzetbiztonsági kockázata a Portik–Spéder-ügynek.

„Azt tanultam meg eddig, hogy nemcsak azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy ki mondja. Nem gondolja, hogy egy olyan embernek az állításait komolyan tudja venni bárki is Magyarországon, akit tizenöt évre jogerősen gyilkosságért elítélnek” – tette fel a kérdést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón kiállt minisztertársa mellett és azt mondta: három-négy éve Rogán Antal politikai levadászása zajlik. Egyébként pedig nincs tudomása olyan hangfelvétel létezéséről, amelyet a sajtó Spéder Zoltán nagyvállalkozóhoz köt.

A Spéder-ügyről is kérdezték Orbán Viktort a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök közölte: semmilyen személyes bizalmi kérdésről nincs szó az FHB vezetőjével kapcsolatban. Ugyanakkor szerencsétlennek nevezte, hogy a takarékszövetkezeti integráció a nagyvállalkozó személyén keresztül összeépült egy másik üggyel a postánál.

„Az történt, hogy amikor ott tőkeemelés zajlott le, az FHB-nál, akkor a magyar kormány hozott egy döntést, miszerint fönt kívánjuk tartani az ebben a bankban meglévő állami tulajdonunkat, amit nem fogadtak el. Jogukban van ezt visszautasítani, de ezt együttműködés és szövetség politikájának keretében szerintem nem szabad megtenni. Ez így barátságtalan, sőt ellenséges lépés, ez egy hiba, amit ennek a banknak ki kell javítani” – szögezte le a miniszterelnök.

A nemzetbiztonsági bizottság péntek reggeli rendkívüli ülésén a szakszolgálatokon kívül csak az ellenzéki képviselők jelentek meg. Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményében tudatta: a kormánypárti képviselők nem vesznek részt az ellenzék által kierőszakolt hecckampányban.

Nem tudni, hová vezetnek a szálak, válaszokra van szükség a Spéder- és a Portik-ügyben – mondta a testület szocialista elnöke.

A Jobbik szerint a kormánypárti képviselők a lehető legrosszabban jártak el, amikor megakadályozták az ülést.

„Minimum nagyon kényelmetlen a Fidesznek a kirobbant ügy, illetve ügyek, és vélelmezhető, hogy nem feltétlenül tiszták ezekben a kérdésekben” – mondta Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő.

Az LMP-s Szél Bernadett is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormánypártok távolmaradásukkal ellehetetlenítették a nemzetbiztonsági bizottság munkáját.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!