2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Nem kell kikockázni a tüntetésen dolgozó rendőrök arcát

Hír TV

2018. május 31., csütörtök 15:27, frissítve: csütörtök 16:08

A Kúria hét éves jogvita után fogadta el az Alkotmánybíróság állásfoglalását, miszerint ha egy tudósítás fontos ügyről szól, nem jár kártérítés a felismerhető egyenruhásnak.

Rendőrsorfal a Kossuth téren egy kormányellenes demonstráción. Ezeket a képsorokat korábban is bemutattuk már, akkor sem takartuk ki a rendőröket. Az elmúlt hét évben folyamatosan változott a jogi megítélése annak, hogy a szolgálatban lévő, intézkedő egyenruhásokat mutathatja-e a sajtó, vagy a képmásukhoz fűződő joguk miatt ki kell takarni az arcukat. 2011-ben több rendőr is pert indított az index.hu ellen egy olyan tudósítás miatt, melyben felismerhetőek voltak a intézkedés közben.

2013-ban a rendőrök jogerősen is pert nyertek, a bíróság szerint kártérítés is járt volna nekik. A hírportál azonban az alkotmánybírósághoz fordult. A testület 2014-ben megsemmisítette a fővárosi ítélőtábla döntését és kimondta: ha a tudósítás fontos ügyről szól, és a rendőrök bemutatása nem öncélú, akkor nem kell kitakarni a rendőröket.

Hiába hozott azonban döntést az alkotmánybíróság: 2015-ben az ítélőtábla, majd egy évvel később a kúria ismét a rendőröknek adott igazat. 2017 februárjában az alkotmánybíróság azonban újból kimondta, amit már korábban is, vagyis a rendőrök arcát nem kell kitakarni intézkedés közben.

Hét évnyi huzavona, és két alkotmánybírósági határozat után végül a kúria meghátrált, és szerdai döntésében elutasította a rendőrök kártérítésre vonatkozó keresetét.

Egy több mint hét éves ügy végére tett ma pontot a kúria, amelyben nem csak az index győzött. hanem a sajtószabadság is - így összegzi a döntést a perben az Index.hu-t képviselő ügyvéd. Bodrogi Beáta szerint mostantól megszűnnek a rendőrök által indított perek.

A döntés azt mondja, hogy jelentős jelenkori eseményről való tudósítás esetében nem kell kitakarni a rendőr arcát. Ez nyilván egy olyan kategória, ami a bíróság értelmezésén múlik, de egy demonstráció ami ehhez az ügyhöz kapcsolódik ez tipikusan ilyen. Ahol a rendőrök egy demonstráció biztosítását végzik, tehát egy tipikusan olyan ügy, ami fontos, tájékoztatásra szolgáló, alapot adó ügy. Érdekli a közvéleményt, jelentős, ezekben az esetekben teljesen egyértelmű, hogy az ott szolgálatot teljesítő rendőrök arcát nem kell kitakarni - mondta el az ügyvéd.

A mostani döntést követően, ha a jövőben mégis indulnak újabb perek, akkor az ügyet tárgyaló bíró feladata lesz eldönteni, hogy az adott esemény beletartozik-e a jelentős jelenkori esemény kategóriájába.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!