2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nem az elmaradt koordinációban látja a kudarc okát az ellenzék

Hír TV

2018. április 16., hétfő 18:33, frissítve: hétfő 19:50

Hiába követelték tízezrek a szombati budapesti tüntetésen, az ellenzéki pártok egyelőre jelét sem mutatják, hogy együttműködésre törekednének. A Hír TV által megkérdezett ellenzéki politikusok még csak nem is a szövetségi politikájukban látják a választási kudarc okát. A koordináció hiánya miatt pár száz szavazaton múlt, hogy ezúttal is kétharmadot ünnepelhetett a Fidesz.

„A győzelem szempontjából, ami a leginkább kezünkre játszik, az egy tőlünk független dolog. Az azt jelenti, hogy akik ma velünk versenyeznek, és miután mi vagyunk a legnagyobb politikai erő, tőlünk akarnak választókat és híveket elvinni, nos ezek a rivalizáló erők, nem tudnak összeállni velünk szemben. Ez a legfontosabb” – 2009-es kötcsei beszédében beszélt először a centrális erőtérről Orbán Viktor. Ez a politika zsinórban harmadszor segítette kétharmadhoz a Fideszt. Az idei választáson éppen 133 mandátumot érték el, több körzetben is csak pár száz szavazat döntött.

Miskolcon a jobbikos induló mindössze 127 vokssal maradt alul a fideszes jelölttel szemben, miközben a DK 6 ezer szavazatot kapott egyéniben, az LMP pedig 1600-at. Budakeszin az LMP társelnöke vesztett kevesebb mint 300 szavazattal, miután a Jobbik nem léptette vissza jelöltjét. Szigetszentmiklóson pedig a a szocialista jelölt nyerhetett volna, 6 ezer voks hiányzott a győzelméhez, úgy, hogy a jobbikos induló 12 ezer szavazatot kapott. A Jobbik szóvivője ennek ellenére mégsem az elhibázott koordinációt okolja a vereségért.

„Azokat az infrastrukturális hátrányokat kell felszámolni, vagy megszüntetni, de minimum csökkenteni, aminek köszönhetően ez a választási eredmény alakult ki április 8-án. Félelmetes az az erőfölény, amivel a Fidesz-KDNP rendelkezik. Itt elsősorban önkormányzatokra, kormányhivatalokra, önkormányzati fenntartású intézményekre kell gondolni és az itt dolgozó emberek voltak azok akik, elvégezték azt a munkát, amit normális esetben egy pártaktivistának kell” – mondta Mirkóczki Ádám.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet, a XVII. kerületben 4,9 százalékot kapott, míg pártjára 9 százalék szavazott. Szerinte itt megvalósult a taktikai szavazás, aki akart átszavazott, visszalépése esetén sem tudott volna nyerni a szocialista jelölt. A politikus úgy látja, a jelenlegi erőkkel 4 év múlva sem lesz teljes körű ellenzéki összefogás.

„A baloldalnak meg kell oldania először a saját problémáját, én azt is hiszem, hogy Gyurcsánnyal, aki a Fidesz kétharmadát okozta, biztos, hogy nem lesz egy széleskörű mozgalom. Ugyanúgy a Jobbiknak is meg kell oldania a maga problémáit” – mondta Schmuck.

Fekete-Győr András sem lát fantáziát egy olyan választási mozgalomban, aminek minden ellenzéki párt a tagja. A Momentum Mozgalom elnöke azt mondta: a 2010 utáni ellenzék nem tudott változást elérni, aminek szerinte egyik legfőbb oka, hogy nem végezték el a vidéki terepmunkát.

„Mi 2019-re készülünk. Senki nem beszél 2019-ről, pedig 2019-ben lesz egy Európai Parlamenti és ami sokkal fontosabb, egy önkormányzati választás. Ennek az évnek a tétje az lesz, hogy felszabadítsuk a falvainkat és városainkat, fővárosunkat, az Európai Parlamentet a Fidesz hatalma alól” – mondta a pártelnök.

A szombati fővárosi tüntetésen a több tízezres tömeg teljes ellenzéki összefogást követelt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!