Nem a szakképzésé a jövő a KSH adatai alapján

Augusztus végén járta be az internetet egy, az államilag támogatott szakképzés visszásságaira rámutató történet. A Kecskeméti Szakképzési Centrum egyik tagintézménye olyan hirdetést adott fel, amiben irodai titkárokat kerestek. Az intézmény történetesen maga is képez ilyen titkárokat kétéves tanfolyam keretében, honlapjukon azt írják, „egyik fő küldetésük a munkaerőpiac igényeinek és a munkavállalók elvárásainak megfelelő szakképesítés megszerzésére való felkészítés.” Ennek ellenére az állásra nem várták a saját maguk által képezett titkárokat, a hirdetésben kikötötték, előnyt jelent a főiskolai végzettség.

A B1blog összeállítása szerint országos jelenség, hogy a szakképző központok nem bíznak a saját maguk vagy hasonló központok által képzett munkásokban. Miskolcon a pénzügyi és számviteli ügyintézőket képző intézmény kimondottan felsőfokú végzettségű ügyintézőknek hirdetett állást. Maga a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (a helyi szakképzők fölött álló szervezet) is úgy keresett pénzügyi referenst, hogy a pályázatban hangsúlyozza: előnyben részesíti azokat, akik „felsőfokú végzettséggel és uniós pályázati rendszerekben való jártassággal rendelkeznek”.

Zsákutca az összeszerelő ország

A Fidesz „munkaalapú gazdaság” nevű ideológiájának egyik sarokköve a közelmúltban bevezetett állami szakképzések rendszere. Miközben a magyar egyetemek egyre hátrébb kerülnek a nemzetközi rangsorokban, a kormány milliárdokat költ új, szakmunkásokat képző központokra. Ezt a politikát sok közgazdász kritizálta: szerintük a „munkaalapú gazdaság” lényege, hogy Magyarország nagy számban állítson elő ipari termékeket, biztosítsa az olcsó munkaerőt főleg nyugati nagyvállalatok számára. Az „összeszerelő üzem ország” modellje azonban a negyedik ipari forradalom hajnalán nem biztos, hogy sokáig fenntartható lesz. A mesterséges intelligencia és az automatizáció egyre több ember – gyári munkások és más, egyszerűbb munkákat végzők – munkáját váltja ki. A robotokkal a magyar élő munkaerő csak ideiglenesen tudna versenyezni, úgy, hogy egyre kevesebb fizetésért dolgozik – hosszú távon pedig valószínűleg sehogy.

Egy japán mérnök bemutatja a világ első pneumatikus vezérlésű endoszkóp robotját, az Emarót

Fotó: YOSHIKAZU TSUNO / AFP

Az automatizálás terjedése miatt az emberek nagyjából csak azzal maradhatnak versenyképesek, ha a gépekkel is pótolható, alacsonyabb képzettséget igénylő szakmák helyett magas képzettséget szereznek, és olyan munkákat vállalnak, amelyeket (egyelőre) nem lehet gépekkel elvégeztetni (jelenleg ilyen például a legtöbb infotechnológiai állás, a pénzügyi és szolgáltató szektor egy része, tervezői és mérnöki munkakörök). Ez lenne a „tudásalapú gazdaság”, amit gyakran állítanak szembe a munkaalapú gazdaság koncepciójával.

Az USA-ban évente 300 ezer ipari munkahely szűnik meg

Bár gyakran hallani negyedik ipari forradalomról, ez a folyamat – a szakmunkák kiváltása és a felsőfokú képzettséget igénylő állások előtérbe kerülése – nem ma indult el. Az Egyesült Államokban például 1985 óta évente 300 ezerrel csökkent a gyáripari állások száma, részben az automatizáció, részben a gyártás külföldi kiszervezése miatt. Ezzel párhuzamosan az elmúlt 20 évben több mint 500 százalékkal nőtt a szoftveripari állások száma, míg az internettel kapcsolatos állásoké hatszorosára növekedett. Az átalakuló gazdaságban egyre inkább létszükségessé válik az érettséginél magasabb végzettség. Amerikában a 2008-as válság óta keletkezett új munkahelyeknek csupán 1 százaléka volt olyan állás, amit érettséginél alacsonyabb végzettségű emberek tölthettek be. Előrejelzések szerint 2025-re az amerikai állások kétharmada már érettséginél magasabb képzettséget fog igényelni.

Hasonló folyamatok a rendszerváltás óta Magyarországon is megfigyelhetők. Nálunk a problémát bonyolítja az egyre súlyosbodó munkaerőhiány, ennek ellenére nem létezik központi statisztika arról, hogy milyen végzettségű alkalmazottakat keresnek országos szinten, vagyis hogy milyen képzettségű munkásokból van hiány. A Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartja viszont, hogy milyen végzettségű emberek állnak alkalmazásban. Ha ezeket a számokat nézünk, hasonló folyamatokat vehetünk észre, mint amiket az Egyesült Államokban tapasztaltak.

1998 óta csaknem megduplázódott a főiskolai diplomával betöltött munkahelyek száma (355,7 ezerről 682,4 ezerre nőtt). Több mint a duplájára nőtt az egyetemi diplomás állások száma: 1998-ban 246,6 ezer, tavaly már 458,6 ezer egyetemet végzett személyt foglalkoztattak az országban.

Eközben alig növekedett a (mai szakképzéseknek megfelelő) szakiskolai és szakmunkásképzős végzettséggel betöltött álláshelyek száma. 1998-ban 1,13 millió ilyen végzettségű embert foglalkoztattak, a mostani szám pedig 1,18 millió. Valójában azonban még csak egyértelműen növekvő tendenciáról sem beszélhetünk (szemben a diplomás álláshelyekkel): 2002-ben például még 1,29 millió szakmunkást foglalkoztattak, többet, mint most. Ez a szám azóta többnyire csökkent, a 2008–2009-es gazdasági válság alatt drámaian esett. 2013 óta ismét növekedés figyelhető meg, de a válság előtti szintre az új autógyárak megnyitása ellenére sem állt még vissza.

A szakképzettséggel rendelkezőkhöz képest még azoknak is bővültek a lehetőségei a munkaerőpiacon, akik csak gimnáziumi érettségit szereztek. 1998-ban 423,9 ezer, tavaly 537,7 ezer dolgozott csak érettségivel. A munkanélküliségi ráta – bár csökken minden végzettség szerinti csoportban – eközben továbbra is a legmagasabb végzettségűek körében a legalacsonyabb. Tavaly az egyetemet végzetteknek 1,9, a főiskolai diplomával rendelkezőknek 1,7 százaléka volt munkanélküli, míg a szakmunkásoknak 5,5 százaléka, ami az országos átlagnál (5,1 százalék) magasabb. A számok alapján azt láthatjuk, hogy 2006 óta nemcsak a felsőfokú végzettséggel, de még a gimnáziumi érettségivel is jobb eséllyel lehet állást találni.

Bár gyakran hallható, hogy egy jó szakember többet keres, mint egy diplomás, valójában nem ez az általános, legfeljebb a főiskolai végzettségnek megfelelő OKJ-s képzésekre igaz. A szakmunkás végzettségűek azonban alig keresnek többet, mint a 8 általános végzett emberek. A szakmunkásképzőben végzettek tavaly átlagkeresete nem érte el a havi bruttó 200 ezer forintot, a szakközépiskolásoké, a szakközépiskolás pedig épphogy átlépte. A gimnáziumi érettségizettek mindkét csoportnál valamivel magasabban, átlagosan 205 ezer forintot kerestek (a versenyszférában jóval többet, mint az állami állásokban). Eközben a főiskolai végzettségűek jóval magasabb, átlagosan havi 423,4 ezer forintot, az egyetemi diplomával rendelkezők pedig még nagyobb, 592,1 ezer forintos bruttó fizetést kaptak.

A fejlett országokban jellemző tendencia a végzettség nélkül vagy szakképesítéssel végezhető állások eltűnése, a volt munkások tömeges állásvesztése. Magyarországon leginkább a munkások elvándorlása, a munkaerőhiány állandó növekedése miatt ilyesmi egyelőre nem tapasztalható.

A KSH adatai szerint gyakorlatilag minden nemzetgazdasági területen drámaian növekszik a munkaerőhiány. A betöltetlen álláshelyek száma az elmúlt négy évben csaknem duplájára nőtt: 2013 utolsó negyedévében 29 392 betöltetlen munkahelyet jelentettek be a munkáltatók, 2016. október–decemberben viszont már 55 526-ot. Ezt a növekedés teljes mértékben a versenyszféra munkaerőhiánya okozta, mivel ebben az időszakban az állami szférában, különösen az állami adminisztrációban alkalmazottak száma növekedett. Eközben a versenyszféra munkaerőigénye 16 311-ről 39 450 főre nőtt.

Az iparban közel duplájára nőtt a munkaerőigény ebben az időszakban, és megduplázódott az IT-szféra munkaerőigénye. Ennél nagyobb volt a növekedés, a tudományos, műszaki szektorban (836-ról 2249-re nőtt a munkaerőhiány), az adminisztratív és szolgáltatást támogató területeken (1706-ról 6135-re). Komolyan nőtt a munkaerőhiány a kereskedelem és gépjárműjavítás (1385-ról 4125-re) és a szállítás, raktározás területén is (1380-ról 3139-re).

Mindezek miatt attól, hogy akár szakképzettséggel tömegek tartósan maradnak munkanélküliek, nem kell tartani. Más kérdés, hogy a fizetésük messze elmarad a magasabb végzettségű dolgozókétól. Szintén problémás lehet, ha a munkaerőhiány tovább növekszik a versenyszférában, ha az idővel annak termelékenységét is csökkenti majd, már csak azért is, mert a felduzzasztott közszféra is a versenyszféra adóiból működhet.