2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

MSZP–LMP-vitába torkollott a közgyűlés

2015. február 14., szombat 12:20, frissítve: szombat 13:15

Személyeskedő vitába torkollt a szegedi közgyűlés ülése – a szocialista polgármester és az egyik LMP-s képviselő veszett össze a szociális juttatásokra szánt keretről. Az önkormányzat tavalyhoz képest 60 százalékkal kevesebb pénzt kap a segélyek és a támogatások kifizetésére az államtól, ezért a város külön alapot hozott létre.

„Lehet Más a Politika. Ez szerintem inkább Lehet Ész Nélkül Politizálni, nevezzék át magukat!” – mondta Botka László. A szociális juttatásokon veszett össze a szocialista polgármester az LMP-s képviselővel a közgyűlés ülésén. A város kevesebb pénzt kap idén a költségvetésből a segélyezésre, Botka László ezért egy 400 millió forintos alap létrehozását kezdeményezte. „Itt ül az egyetlen magyarországi nagyváros közgyűlésében, amely azt mondja, hogy a kormányzati politika ellenére minden rászorulónak biztosítja azt az ellátást, mint korábban, és egyfolytában a városvezetést és a polgármestert kritizálja. És egy rossz megjegyzése nincs arra a kormányra, amely négy év alatt 900 millióról 180 millióra csökkentette a szociális ellátások állami támogatását” – fogalmazott a szocialista politikus.

Az LMP-s képviselő kevesli a város által elkülönített összeget – szerinte legalább 600 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy minden rászoruló megkapja az eddigi juttatásait. „Nem az a lényeg, hogy a kormány mit csinál, mert erre nincs ráhatásom nekem sem, és úgy tűnik, hogy polgármester úrnak sem. Egyedül egy dologra van ráhatásom szegedi önkormányzati képviselőként, hogy azok a választópolgárok, szegedi lakosok, akik ránk vannak bízva, és ki vannak szolgáltatva annak a helyzetnek, amelyet a jelenlegi kormány megteremtett, milyen lehetőségeket teremtünk, a létfenntartásnak a legelemibb lehetőségeit megteremtjük-e” – mondta Szentistványi István.

A Fidesz-frakció szerint az állami támogatás csökkentésével az önkormányzatok feladatai is csökkentek, ezért elég lesz a keretösszeg. „A 400 millió forint tisztességes vállalás, ezzel együtt minden olyan képviselőtársamnak igaza van, aki azt gondolja, hogy ennél jóval többet is lehetne a szociális segélyezések rendszerére elkölteni. Az objektív véleményalkotás jegyében azt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy a járási hivatalok rendszeréhez hozzá lett rendelve a szociális segélyezési rendszernek egy része, immáron a rászorulók a járási hivatalokhoz fordulhatnak a szociális problémáikkal, és konkrétan a segélyekért is” – mondta Kothencz János képviselő.

Tavaly Szegeden mintegy 12 ezer család kapott valamilyen szociális juttatást. A 2014-ben kifizetett 1 milliárd forint 10 százalékát biztosította az önkormányzat saját forrásból.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!