2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

MSZP: A kormány így szeretné megtörni az embereket

2015. július 22., szerda 08:10, frissítve: szerda 08:38

Az MSZP szerint időhúzásra és a károsultak kifárasztására játszik a kormány azzal, hogy eddig csak kevesen tudták érvényesíteni követelésüket.

Szakács László azt mondta: a károsultakkal beszélve alig lehet találni olyat, akit a kormányzati ígéreteknek megfelelően hatmillió forintig kártalanítottak. A kabinet szerinte azt szeretné elérni, hogy a károsultak kedve elmenjen attól, hogy a jogos igényüket érvényesítsék.

„A Quaestor-károsultakat éppen most kifárasztja a kormány azért, hogy menjen el a kedvük attól, hogy a jogos jussukat a jövőben is meg akarják kapni, érvényesíteni akarják az igényeiket. Azt szeretnék, ha beérnék annyival, amennyit most épp ki tud fizetni a kormány. Pedig nem ezt ígérték, és nem is erről hoztak törvényt. A törvény arról szól, hogy harmincmillió forintig minden Quaestor-károsultat ki kell fizetni. Az MSZP álláspontja továbbra is az, hogy a MNB-nek mint a pénzügyi felügyeleteket ellátó szervnek a felelőssége továbbra is megkerülhetetlen, mégis az MNB hallgat, a kormány hallgat, nem valós indokokra hivatkozik” – állítja a szocialista politikus.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!