2019. november 11.,
hétfő, Márton napja

Molnár: Nekik nem Magyarország az első!

Hír TV

2018. április 6., péntek 19:28, frissítve: péntek 21:40

A szocialisták a Jobbik nélkül is látnak reményt a kormányváltásra, miniszterelnök-jelöltjük a kampányzárón is azt ismételte, hogy csak a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val és az LMP-vel alakítana kormányt. Karácsony Gergely már április 9-étől nekilátna az új társadalmi modell, a szociáldemokrácia kialakításának Magyarországon.

Tévedett Orbán Viktor, amikor azt hitte, teljesen és végérvényesen megsemmisítheti a baloldalt – kezdte a kampányzárót a szocialisták budapesti elnöke. „Azt is nagyon jól tudják a magyarok, és nagyon jól tudjuk mi, demokraták is, hogy Orbán téved. Nem is kicsit, amikor azt mondja, hogy Soros zsoldosai ellen harcol. Hát tudja meg végre az egész ország, hogy ez a jóember, Soros György, aki Orbánnak lett a legnagyobb ellensége, a világon soha, sehol, az egész életében nem támogatott baloldali erőket. Sőt! Pláne nem Magyarországon! Ez idáig kérem, ebben az országban csak egyetlenegy pártot segített Soros György, ez pedig pont a Fidesz. Hát innen üzenem: gratulálok a projektjéhez” – emelte ki Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP pártelnöke azt üzente a választóknak, nem érdemes a Jobbikra szavazni. Molnár Gyula enélkül is lát reményt a Fidesz leváltására. „Azt üzenjük mindenkinek, hogy akinek az elmúlt időszakban valamelyik hozzátartozója kórházba került, járt a kórházban, látta az ellátást, látta a körülményeket, azt nem hisszük el, hogy ezek után azt a mondatot el tudja hinni, hogy nekik Magyarország az első. Nekik nem Magyarország az első. Akinek iskolás gyereke van, akinek a környezetében van olyan, aki jár iskolába, annak tudnia kell azt, hogy az oktatási rendszert végletesen tönkretették. Aki azt szeretné, hogy normális oktatás legyen, hogy a gyerekek ne 25–30 kilós táskával járjanak az iskolába, az szavazzon a változásra, szavazzon április 8-án az MSZP és a Párbeszéd listájára” – fogalmazott Molnár Gyula.

Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is a választókban bízik. „Tudnod kell, hogy egy ember van, akitől Orbán Viktor fél, egy kihívója van Orbán Viktornak, egy ember tudja legyőzni, és ez te vagy! Változást akaró polgár” – húzta alá.

Karácsony Gergely azt ígéri, április 9-én elkezdik az új társadalmi modell, a szociáldemokrácia kialakítását Magyarországon. „Van-e annál fontosabb ügy, hogy ne haljunk meg a kórházakban? Van-e annál fontosabb ügy, hogy legyen szappan a rendelőben? Van-e annál fontosabb ügy, hogy a gyerekeink, ne legyenek túlterheltek az iskolában? Van-e annál fontosabb ügy, hogy aki dolgozik, az tisztességesen meg is kapja érte a fizetését? Van-e annál fontosabb ügy, hogy a nyugdíjasoknak ne kelljen télen fázniuk a lakásukban? Ezért mondom azt, hogy 9-e fontosabb, mint 8-a. Mert 9-én elkezdjük ezt a kormányzást, megváltoztatjuk Magyarországot” – fogalmazott.

Karácsony Gergely sokszínű kormánnyal valósítaná meg terveit – ezért kész együttműködni a Demokratikus Koalícióval és az LMP-vel is.