2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Mobil kormányablakot avattak Nógrádban

Hír TV

2018. július 27., péntek 20:07, frissítve: péntek 20:38

A mobil posta mintájára mobil kormányablakot avattak Nógrádban. A buszban elvileg az összes olyan ügyet el lehet intézni, amelyekért eddig a járási székhelyig kellett utazni.

Mobil kormányablak sincs ünnepélyes szalagátvágás nélkül. A buszt a Nógrád megyei Karancsalján avatták fel. Az 1500 lelkes település a salgótarjáni járáshoz tartozik. A kisbuszban az összes olyan ügyet el lehet intézni, mint a hagyományos okmányirodában is lehet. Elvileg az útlevél sem jelenthet akadályt, csakhogy az internetkapcsolat akadozni kezdett, majd az ügyintéző-felület megmakacsolta magát.

A hagyományos ügyintézés Nógrádban is egész napos elfoglaltság a kisebb települések lakóinak. Hogy a mozgó okmányiroda melyik faluba mikor érkezik, azt egyelőre nem tudni.

„Ez a rendszer Nógrád megyében még csak most fog kialakulni” – mondta Szabó Sándor, megyei kormánymegbízott.

A lakosság igényei mellett a hivatali szempontok is számítanak. „Azt is tudomásul kell venni, hogy az a két ember, akit alkalmazunk a kormányablak buszban, azok valahonnan hiányoznak. Tehát valamelyik járási hivataltól tudjuk azt a két embert elvenni, tehát nagyon körültekintően kell csinálni, hogy ne hiányozzanak a kormányablakból sem, de én úgy gondolom, hogy konkrétumok nélkül is ez látható, hogy ez egy rugalmas rendszer, de nyilván a célszerűség fog minket vezérelni és az igényekhez – látjuk ugye pár hónap után, hogy hogy alakul – fogjuk igazítani a busz működést” – tette hozzá Szabó Sándor.

Karancsalján a helyiek hozzászoktak az időszakos ügyintézéshez. A gyógyszertár nincs minden nap nyitva. A bolt igen, de délután az is bezár.

„Ha a lakosoknak igényük van, akkor jelezzünk a kormányhivatal felé, vagy ha nagyobb rendezvényünk van, mint most szombaton is a falunap, akkor meghívjuk ide a kormányablakbuszt és gondolom, hogy sokan igénybe fogják venni a szolgáltatásait” – mondta Sulyok Oszkár Jánosné, a település polgármestere.

A térségben aki teheti, Salgótarjánba jár ügyintézésre.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!