2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Minden hétvégén kormányellenes tüntetésre készülnek

Hír TV

2018. április 13., péntek 08:24, frissítve: péntek 12:39

Nem csak a fővárosban, de a vidéki városokban is folyamatos tüntetésekre készülnek – mondta Reggeli járat című műsorunkban a szombati budapesti tüntetés főszervezője. Hommonay Gergely hozzátette, a tervek szerint minden hétvégén demonstrálnak. Nem csak itthon, de más európai nagyvárosokban is fel akarják hívni a figyelmet a magyarországi demokrácia állapotára. A „Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért” elnevezésű esemény Facebook-oldalán már több mint százezren jelezték érdeklődésüket. A megmozduláson az ellenzéki pártok is részt vesznek.

– Mi egy tüntetéssorozatot kezdünk el, ami egészen addig tart, amíg a kormány nem enged a követeléseinknek és egy polgári engedetlenségi mozgalmat is elkezdünk. Ez be fogjuk jelenteni a tüntetésen.
– Akkor minden hétvégén tüntetni fognak?
– Minden hétvégén tüntetni fogunk, illetve a vidéki városokban is tüntetéseket szervezünk, tehát szombaton lesz egy tüntetés Budapesten, illetve Pécsen vasárnap, illetve Európa nagyvárosaiban egészen Brüsszelig.

Tekintse meg a teljes interjút:

Vidékről buszok indulnak a fővárosba

A közösségi oldalon szervezik a fuvarszervezést is vidékről. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is indulnak önköltséges buszok a szombati tüntetésre. A Jobbik szervezésében Mezőtúrról és Törökszentmiklósról szállítják az embereket Budapestre.

„Úgy gondoltuk hogy Mezőtúrról és a választókerületből több helyről is buszokat fogunk indítani erre az alkalomra, hiszen nagyon nagy az érdeklődés és nagyon nagy az igény erre a vidéki Magyarországon, hogy a tüntetésen ott legyünk. Természetesen nem ingyenes buszokról beszélünk, hiszen erre a Jobbiknak nincs lehetősége. Önköltségi alapon fognak majd a a buszra felszállni az érdeklődők és azt gondolom hogy nagyon sokan lesznek” – mondta Csányi Tamás, jobbikos politikus.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!