2021. 09. 19. Vasárnap Vilhelmina napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 04:00

Milliárdos lopásnak tartja a főépítész a Sámándob újraépítését

2017. október 8., vasárnap 13:00

Sárkány Sándor szerint az épület eddig is csak alibi volt a sok pénz lehívására. A két évvel ezelőtti milánói világkiállításra tervezett magyar pavilon megmaradt része nemrég érkezett Karcagra. Eddig 2 és fél milliárdba került. Kérdés, hogy ki akar még további hasznot húzni belőle.

A milánói expón kiállított Sámándob nemrég érkezett Karcagra. Csak rejtett kamerával tudta rögzíteni a Célpont stábja a kormány által világszenzációként beharangozott építményt. Illetve ami maradt belőle: egy nagy halom fém tartószerkezetet. Pedig alapvetően fából készült.

„Hát talán látni is, azokat az íveket. Az önkormányzat kötött szerződést ezzel a céggel, amelyik önkormányzati cég, a raktározásra, amiért természetesen fizetni kell. Fizetnek is érte, úgyhogy gyakorlatilag ide lett behozva az összes anyag, hát, ide nem tudunk bemenni” – mondta Karcag jobbikos képviselője.

Az építmény fa részei azért nem kerültek Karcagra, mert silány minőségű alapanyagból készültek, emiatt egyszerűen szétrohadtak.

Az én műalkotásomat használták fel rengeteg csalásra lopásra és sok bűncselekményre

A Sámándob főépítésze szerint a pavilon újraépítése egy milliárdos lopás.

 

Hazahozták a vázat, és ez a váz az alibi ahhoz, hogy több száz millió forintot, akár milliárd forintot lehívjanak ennek a felépítésére. Hát, ez szerintem mind értelmetlen. Én, aki terveztem az épületet, nyilván azt kellene mondanom, hogy építsék újra stb. De én nem szeretném, ha újraépítenék. Egy az, hogy rengeteg mocskot raktak erre az épületre, rengeteg pénzt vittek el jogtalanul erre az épületre, és nagyon szeretném, ha nem használnák alibinek tovább ezt a dolgot. És Karcag ne az én műalkotásomból csapja be az ott élőket és a magyar adófizetőket.

Sárkány Sándor főépítész, Sámándob

Most a puszta közepén húznák fel újra.

„Hallottunk mi már arról is, hogy valaki hotelt szeretne ide építeni, mondjuk erre kíváncsi lennék, hogy ki az, aki hotelt épít ide, illetve, hogy ez a hotel, ez mennyire szerves része ennek a projektnek, vagy mennyire épül rá” – így Lukács László, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A turistacsalogató látványossághoz közpénzből építenek majd közműveket. Aki itt hotelt akar építeni, ezzel akár egymilliárdot is spórolhat.

A Sámándobról a városházán próbálta szóra bírni a karcagi polgármestert a Célpont. Ehelyett Dobos László szándékosan bezárta a mosdóba a műsor riporterét.

A stáb végül kiszabadította a kollégánkat. A város első embere közben dohányozni ment az udvarra. Ott is próbálta megszólaltatni a Célpont.

– Kutyafuttában nem tudunk sajnos.
– Hogyhogy?
Hát, mert most más programom van, várok egy…
Jövünk önnel.
Ne jöjjenek! De… Vagy jöhetnek, természetesen.

Válaszolni végül nem akart. A pavilon felépítésére kétmilliárd forintot költöttek, a bontásra és hazaszállításra pedig eddig 650 millió forintot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!