2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Mészáros érdekeltsége építheti az új komáromi hidat

2017. október 17., kedd 21:41, frissítve: kedd 23:01

A miniszterelnök jó barátja építheti azt a dunai hidat, amely Komáromot és Komárnót köti majd össze. A csaknem 28 milliárdos beruházás 2019 második felére készül el, 85 százalékban uniós forrásból. Az alapkőletételen a magyar és a szlovák kormányfő is azt hangsúlyozta, hogy a két ország között példátlanul jó már a kapcsolat.

A 600 méter hosszú, kétszer egysávos hídon lesz kerékpárút és járda is.

„A mai esemény egy jó példa arra, hogy a Duna bennünket, magyarokat és szlovákokat nem elválaszt, hanem összeköt egymással” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a kétoldalú kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most.

„Közösen ismertük fel, hogy a két nemzetet akkor tudjuk még sikeresebbé tenni, hogyha a határaink mentén újabb és újabb kapcsolatokat hozunk létre. Önök is láthatják, ezért összekötjük országainkat utakkal, vasutakkal, gázvezetékekkel és hidakkal is. Meggyőződésem, hogy ennek a munkának a nyertesei a két ország határán lévő települések és az ott élő emberek lesznek” – mondta a kormányfő.

A szlovák miniszterelnök is azt sorolta, ami összeköti a két országot. „Lehetnek eltérő nézeteink: Szlovákia az eurózóna része akar lenni, Magyarország nem, de közös jövőről beszélünk. Közösen gondolkodunk a migrációról, ugyanaz a véleményünk róla. Meggyőződésünk, hogy Schengen külső határait védeni kell, mert a szabályok megszegésének és áthágásának az az eredménye, hogy most a külső határok nincsenek védve” – vélekedett Robert Fico.

A komáromi hidat 28 milliárd forintból építik meg, a kivitelezők között található Mészáros Lőrinc egyik cége. Úgy tervezik, hogy 2019 második felére elkészül. Ha a határidőt tartják, akkor a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, 2020. június 4-én át lehet rajta kelni Szlovákiába, illetve Magyarországra.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!