2020. szeptember 27.,
vasárnap, Adalbert napja

Merénylet, ha nem derül ki az igazság az eltitkolt százmillióról

2015. május 19., kedd 10:37, frissítve: kedd 11:18

A közélet tisztasága elleni merényletnek tekinti a Fidesz, ha nem derül ki, hogy hogyan jutott hozzá eltitkolt százmillióihoz Simon Gábor. A nagyobbik kormánypárt szerint a magyar társadalomnak joga van megtudni, hogy bűncselekményből származik-e a pénz, és hogy mi az MSZP felelőssége az ügyben. A vizsgálat határideje hamarosan lejár, de még mindig nincs információ a pénz eredetét illetően.

Vezetőszáron vitték kihallgatásra Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét tavaly márciusban, majd ezt követően őrizetbe is vették. A Központi Nyomozó Főügyészség többek között adócsalás bűntettével gyanúsította meg, miután nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában, hogy 240 millió forintot parkoltat egy bécsi bankban. Két hónappal később házi őrizetbe került, ezt lakhelyelhagyási tilalomra változtatták. Azóta sem derült ki, honnan származik az eltitkolt pénze.

A Fidesz szerint ha Simon Gábor lelkiismerete tiszta, akkor elmondhatja a pénz eredetét. Szűcs Lajos kormánypárti politikus azt mondta, a volt elnökhelyettes kilépése a pártból nem szünteti meg az MSZP felelősségét. „A magyar igazságszolgáltatás életébe nem szeretnénk beleszólni, de azt gondoljuk, jogos társadalmi igény van arra, hogyha ezek az összegek bűncselekményből származtak, akkor aki ezt a bűncselekményt elkövette, annak el kell nyernie az igazságszolgáltatás méltó büntetését” – mondta a fideszes országgyűlési képviselő.

A Magyar Nemzet úgy tudja: Simon Gábor akár meg is úszhatja a börtönt, miután még a vádirat benyújtása előtt befizetett 128 millió forint adóhátralékot. Így a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető. A nyomozó hatóság a Hír TV kérdésére kitérő választ adott. „Hogyha nem derülne ki a pénznek az eredete, akkor elképzelhető-e az, hogy Simon Gábor büntetés nélkül megússza?” „A nyomozás még folyamatban van, arra vonatkozóan, hogy a nyomozás mikor zárulhat le, illetve, hogy milyen bizonyítékokat sikerült beszereznünk és a meglévő bizonyítékok milyen eredményeket hoztak, nem kívánunk nyilatkozni” – fogalmazott Nagy Andrea.

Az LMP szerint a Fidesz csak a botrány kirobbantásában volt érdekelt, de az elszámoltatásban nem, amit szerintük az bizonyít, hogy rendre leszavazzák a politikusok kötelező vagyonosodására vonatkozó törvényjavaslatukat. „Amikor a Simon Gábor-ügy kirobbant, akkor az LMP rögtön kezdeményezte a politikusok kötelező vagyonosodási vizsgálatát. Hangsúlyozom, hogy kötelező, tehát nem önkéntes alapon kellene bevallani, hanem vizsgálnák azt, hogy kinek a vagyona miből ered, mi a háttere, tényleg az évek során vagy az élete során keletkezett jövedelmek lehetővé teszik-e ezt a vagyont. A Fidesz már akkor leszavazta, azóta többször is benyújtottuk, legutóbb múlt héten szavazták le” – nyilatkozta Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő.

A Simon-ügyben a nyomozás június végéig tart, de ezt az időpontot a Központi Nyomozó Főügyészség meghosszabbíthatja.

Forrás: Hír TV