2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Mellár hozzákötötte a sorsát a mindenkori összefogósdihoz”

Szánthó Péter

2018. május 22., kedd 18:10

Politológusok elmélkedtek a Hír TV Online-nak arról, milyen következményei lesznek Mellár Tamás döntésének.

Fegyelmi eljárás indul Molnár Gyula ellen, amiért a leköszönő MSZP-elnök (és Karácsony Gergely Párbeszéd-társelnök) a párt vezetésének tudta nélkül kötött megállapodást a Fodor Gábor vezette Liberálisokkal – jelentette ki Tóth Bertalan. A frakcióvezető az InfoRádióban kifejtette: Molnár túllépte hatáskörét, „hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja. Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét.” Az ügyet a párt pénzügyi ellenőrző bizottsága, és a fegyelmi tanács is napirendre veszi majd.

Tóth Bertalan emellett megismételte: a Párbeszéd-frakcióból kilépő Bősz Anett részéről az lenne a tisztességes, ha visszaadná mandátumát az MSZP-P javára, hiszen az ő listájukon jutott be az Országgyűlésbe. A politikus szerint arról a Párbeszéd dönt, hogy visszavonják-e Bősz jelölését a gazdasági bizottság alelnöki posztjáról.

A Liberálisok politikusának kiválásával veszélybe került a Párbeszéd parlamenti frakciója, hiszen Bősszel együtt voltak meg pont öten, ennyien kellenek a frakció megalakításához. Így csak Szabó Tímea, Tordai Bence, az MSZP-ből átülő Burány Sándor és egy Karácsony Gergely helyett beülő párbeszédes maradtak volna, ám végül az egyetlen civilként bejutó Mellár Tamás úgy döntött, beül a Párbeszédbe, megmentve ezzel a frakciót.

A független képviselő korábban a Hír TV-nek azt mondta, továbbra sem lép be a pártba és nem kell tartania a frakciófegyelmet, ám úgy érezte, hogy az ellenzék egy fontos platformot veszítene el, ha megszűnne az egyik frakció.

Elvesztette előnyét és hitelességét?

„Mellár Tamás döntése nem volt váratlan, hiszen korábban is jó viszonyt ápolt Karácsony Gergellyel, az MSZP pécsi rendezvényén jelentette be, hogy elfogadja a támogatást, így szavaival ellentétben eleve a baloldali-liberális térfélen volt” – fogalmazott a Hír TV Online megkeresésére Reiner Roland. Az Integrity Lab alapítója azonban kijelentette: a (mindeddig) független képviselő döntésének azonban abban lehet jelentősége és következménye, hogy a későbbi, elvileg független indulóval szemben az MSZP-P-n és a DK-n túli ellenzéki pártok és szavazók bizalmatlanabbak lehetnek vele szemben. „Hiszen azt az előnyét és hitelességét, hogy az ő személye független a pártoktól, ezzel a döntéssel ebben a körben elvesztette.”

A politológus szerint a Liberálisokkal kötött háttér-megállapodás ismét rávilágít arra, hogy a nyilvánosságban mutatott összefogás mögött továbbra is komoly bizalmatlanság van a felek között, illetve sokszor párton belül is. „Az, hogy az MSZP elnöksége vagy a Párbeszéd társelnöke sem ismerte (legalábbis a nyilatkozatok szerint) a megállapodás részleteit, azt jelzi, hogy e pártokon belül sincs egység. Alighanem nincs egyetértés abban sem, milyen szövetségesi stratégiával kellene tovább menni.”

Ugyanakkor a Liberálisok bevétele a szövetségbe azért volt fontos, mert az MSZP stratégiája végig a baloldali egység gondolatára épült, így a szocialistáknak az volt az érdeke, hogy minél több pártot és politikust tudjon felmutatni, ebben a Fodor Gábor-féle Liberálisok is egy párt volt, így a változás szövetségét hárompárti szövetségnek lehetett eladni – ezért gondolhatta úgy Molnár Gyula és Karácsony Gergely, hogy megéri vállalni a kockázatot a háttéralkuval.

Több cikkben is megemlítették, hogy a baloldali pártvezetők akár a tiltott pártfinanszírozás vádját is megkockáztathatták, ha valóban anyagilag akarták volna támogatni a Liberálisokat. Reiner Roland azonban úgy látja, erre a felek valószínűleg gondoltak, „magára a finanszírozásra pedig azért volt szükség, mert azáltal, hogy a Liberálisok formálisan nem voltak induló szervezet, nem jogosultak állami támogatásra - szemben a Párbeszéddel.”

Arra is megkértük a szakértőt, hogy hasonlítsa össze Fodor Gábor pártját a Párbeszéddel. Reiner Roland elmondta, szavazatok szintjén vélhetően egyikük sem járult hozzá sokkal a közös eredményhez: „minkét párt szereplése az Együttéhez lett volna hasonló önálló indulás esetén, tehát 1 százalék alatti listás eredmény, egyéniben átszavazó választókkal - összességében tehát mondjuk 1-1 mandátumot hozhatott mindkét kispárt a közös eredményhez ennyiben a Párbeszéd három parlamenti hellyel kifejezetten jól járt.”

A különbség ugyanakkor az a politológus szerint, hogy Karácsony személye külön is számított, hiszen az MSZP akkor miniszterelnök-jelölt nélkül állt, a Párbeszéd társelnökének érkezése megállította a szocialisták folyamatosan romló közvélemény-kutatási eredményeit: „még ha a kampányban túl sokat végül nem is hozott, a válság jeleit mindenképp enyhítette, ráadásul a kampány során az MSZP ki tudott tartani mellette, szemben Botka Lászlóval.”

Karácsony még adós a magyarázattal

Innentől kezdve Mellár Tamás elfelejtheti a jobboldali szavazatokat - ezt már Ceglédi Zoltán mondta portálunknak. A politológus kijelentette: a képviselő innentől kezdve „hozzákötötte a sorsát a mindenkori összefogósdihoz. Őszintén sajnálom ezért.” Emellett Mellár lépése az ellenzéki pártokat megerősítette abban, hogy „továbbra is a politizálással megkereshető pénz maximalizálása, és a fogyó ellenzéki szavazók összefogócskával szórakoztatása a dolguk. Kutyakomédia az egész” – fogalmazott Ceglédi.

Nem az a bélyeg, hogy az egyik pécsi körzetet megnyerő politikus a Szabó Tímea vezette frakcióba ül be, hanem „az a politikai orgazdaság, amivel Mellár, ez az egyebekben tisztességes, sokkal többre érdemes, konzervatív ember segít értékesíteni a lopott holmit.”

Az MSZP-P-Liberálisok háttéralku kapcsán Ceglédi kijelentette, Molnár Gyula már vállalta a felelősséget a választási kudarcért, Fodor Gábor politikai karrierje pedig valószínűleg nyugvópontra jutott, így egyedül Karácsony Gergely maradt még adós a személyes felelősségét érintő magyarázattal, különösen az aláírását illetően. Ennek hihetősége és a kellő önkritika alapján dől el, mennyire sérült politikusi profilja. Hozzátette, a háttér-megállapodásra azért volt szükség, „mert így Fodor Gábor nem ment be minden héten kétszer az ezt előszeretettel mutogató műsorokba arról panaszkodni, hogy nincs összefogás. A hamis önértékké emelt összefogósdi és erre komplett műsorpolitikát építő sajtórészek komoly zsarolási potenciálhoz juttatnak mindenféle közszereplőket.”

És nem úgy tűnik, hogy megérte a ráfordítást az a kisebb kommunikációs előny sem, hogy a Liberálisok bevonásával Karácsony azzal kampányolhatott, hogy bár csak kétpárti a lista, ő maga három párt miniszterelnök-jelöltje. „De ugyanígy az MSZP is feltehetné a kérdést, hogy vajon a Párbeszéd nélkül még 12 százalékot se értek-e volna el? Valószínűleg fölösleges volt két darab, egyaránt nulla százalékos párttal megosztani a szocialista erőforrásokat. De ez legyen az MSZP baja” – vélte Ceglédi Zoltán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!