2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Megtalálják a módját, hogy ne kelljen foglalkozni az emberekkel”

Hír TV

2018. február 27., kedd 19:03, frissítve: kedd 19:59

Újra elutasította a Fidesz a kisgyermekes családok kilakoltatásának tilalmáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabálytervezetet az LMP, az Együtt és a Párbeszéd nyújtotta be a parlamentnek. Szerintük ugyanis hiába a moratórium, mégis utcára kerülnek családok.

Hiába a kilakoltatási moratórium, a kőbányai polgármesteri hivatal indoklás nélkül felmondta Baranyi Nikoletta önkormányzati lakásának bérleti szerződését. Az asszony egyedül neveli négy gyerekét, semmilyen tartozásuk sincs – mégis menniük kell. Cserelakást hiába igényeltek, nem kaptak.

Lehet, hogy albérletet tudnánk fizetni, csak éppen másra nem maradna, úgyhogy ezt így kizártnak tartom. Ha tudnánk is menni, kétfele és ideiglenesen, ugye, a két kicsivel elmennék anyukámhoz, és akkor a két nagyobb menne apukához. De ez mind ideiglenes család, mert nem szeretnénk, ha szétszakadna a család – mondta el Baranyi Nikoletta.

A Nikolettáék A Városi Mindenkié Csoport jogi segítségével tudták elérni, hogy legalább a kilakoltatási moratórium végéig, április 30-ig a lakásban maradhassanak. A civil szervezet szerint hiába tilos, télen is utcára tesznek beteg embereket, kisgyermekes családokat.

Például hogyha már korábban vagy most a moratórium alatt lejárt a szerződésük, akkor jogcím nélküliként tartják őket nyilván tovább, és egyszerűen megtalálják tényleg a módját annak, hogy ne kelljen ezekkel az emberekkel foglalkozni, és minél hamarabb üressé tegyék azt az ingatlant – mondta a szervezet egyik aktivistája, Tóth Fanni.

Magyarországon rendszeresen kerülnek gyerekek nevelőszülőhöz vagy otthonba lakhatási problémák miatt. Védelmükre törvénymódosító javaslatot dolgozott ki A Város Mindenkié Csoport, ami megtiltaná a kisgyermekes családok kilakoltatását.

Előírja, hogy a települési önkormányzatoknak egyrészt kötelező elhelyezést biztosítania kelljen a kilakoltatás által fenyegetett vagy a lakhatásukat elvesztett helyi kötődésű kisgyermekes családoknak, és nagyon fontos, hogy az önkormányzati bérlakásokban és a lakáshiteles ügyekben is, már kilakoltatás bírósági elrendelését is meg kell tiltani abban az esetben, ha gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne ez – közölte Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője.

A törvényjavaslatot az után nyújtotta be az LMP a népjóléti bizottságnak, hogy a Fidesz egyszer visszautasította a megtárgyalását. A tervezetet most is lesöpörték az asztalról.

Az önkormányzati törvény kötelezi az önkormányzatot, hogy az élethelyzetében veszélyeztetett személyről gondoskodjon egy tál meleg étellel, fedett hellyel. Tehát azt, amit ön kér, az benne van az önkormányzati törvényben – mondta Kovács Sándor, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője.

Az ellenzéki képviselők azt hangsúlyozták, a törvénytervezetet éppen azért nyújtották be, mert a jelenlegi jogszabályok nem garantálják a családok védelmét. A Párbeszéd politikusa szerint az önkormányzatok valójában meg akarnak szabadulni a bérlakásaik lakóitól.

Itt nem problémás lakókról van szó, itt nem arról van szó, hogy itt valakinek többéves köztartozása van. Egyébként azoknak is kutya kötelessége lenne segíteni, hanem egyszerűen olyan emberekről van szó, akiknek lejár a szerződése, és maguk nem hosszabbítják azt meg. Azért, mert fel akarják újítani közpénzből, hogy aztán kiadják a pénzesebb embereknek – hangoztatta Szabó Tímea.

Az LMP keresi a módját, hogy valamilyen módon érvényt szerezzenek a javaslatnak. Becslések szerint Magyarországon mintegy 42 ezer embert veszélyeztet a kilakoltatás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!