2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Megosztja a katolikus közösséget a kormány migránspolitikája

2017. január 17., kedd 20:07

Nem ért egyet a magyar jezsuita rend a Katolikus Karitász vezetőjének migránsügyben tett kijelentésével.

A segélyszervezet vezetője tavaly decemberben bírálta, hogy a körmendi plébános nyolc menekültet befogadott, miután úgy ítélte meg, hogy fáznak a városban lévő menekülttáborban. A hazai katolikus közösséget megosztja a kormány migránspolitikája. A jezsuiták arra hívják fel a figyelmet, hogy a Magyarországon oltalmazotti státust nyert emberek helyzete jelenleg kilátástalan.

„A határaink lezárásával olyan jellegű a helyzet, hogy talán lehet erről – nem csak rövid távú politikai kérdéssé téve – nyugodtabban beszélni. Úgy gondolom, hogy az az 500-600 ember, akit a tavalyi évben a magyar állam oltalmazotti státusba vett, az utcára kikerülve hajléktalanstátusba került. Mi azt mondjuk, hogy ezekkel az emberekkel van feladata a magyar kereszténységnek, az egyházaknak” – fogalmazott Forrai Tamás, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya provinciálisa.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!