2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Megmutatták, mi is épül 45 milliárdból

Hír TV

2018. május 19., szombat 16:50, frissítve: szombat 16:51

Már látogatók is megnézhették a 45 milliárdos állami támogatásból épülő zalaegerszegi járműipari tesztpályát. Az építkezés egy éve tart, de ősszel már egy német cég tesztel a létesítményben.

2017 tavaszán, a miniszterelnök jelenlétében tették le az alapkövét a zalaegerszegi járműipari tesztpályának. A világ egyik legnagyobb ilyen létesítménye a tervezett ütemben épül.

„A járműdinamikai felület, amely méretét tekintve Európában a legnagyobbak közé fog tartozni, a kezelhetőségi pálya, amely egy 2 kilométer hosszú, 12 méteres pályaszakasz szintén jelentős méretű, és kifejezetten nagy járművek számára is alkalmas lesz, a fékfelület építése szintén elindult, emellett az úgynevezett smart city zóna, amely városi tesztek megvalósítását teszi lehetővé” – sorolta Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője.

Készülnek továbbá a belső utak, és hamarosan átadják a kiszolgálóépületeket. Év végére alkalmas lesz a pálya az első tesztek elvégzéséhez.

„Óriási jelentőséggel bír Zalaegerszeg és Zala megye, a Dunántúl számára. Nagyon sokan érkeznek Zalaegerszegre, akik itt fognak életvitelszerűen élni, dolgozni. Ez felpezsdíti a város és városkörnyék életét. Bízunk benne, hogy a város számára anyagilag is meg fogja érni, hiszen, akik itt dolgoznak, itt fognak adót fizetni azok a cégek, iparűzési- és építményadót, és abban bízunk, hogy a város költségvetése pozitív értelemben meg fog változni” – emelte ki Vigh László, a tesztpálya miniszteri biztosa.

A munkafolyamatokat szombaton a zalaegerszegiek is megtekinthették. Több százan érdeklődtek a beruházás iránt. Az építkezéssel párhuzamosan folynak a tárgyalások a majdani használókkal. Több külföldi céggel, egyetemmel és kutatóintézettel kötöttek már szerződést. A 2020-ig elkészülő komplexumban akár 70 jármű tesztelését is végezhetik egyszerre, a beruházás 40 milliárd forint állami támogatásból valósul meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!