2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

Mégis lesz vitanap a devizahitelesekről

Hír TV

2017. október 18., szerda 14:53, frissítve: szerda 15:55

A Jobbik, a DK és a függetlenek is csatlakoztak az LMP kezdeményezéséhez.

Mégis lehet vitanap az Országgyűlésben a devizahitelesek helyzetéről. Korábban az MSZP által bejelentett parlamenti bojkott miatt úgy tűnt, nem lesz elég képviselői hozzájárulás a vitanap megtartásához. Azóta viszont a Jobbik, a DK és több független képviselő is jelezte, hogy csatlakozna az LMP által indított kezdeményezéshez.

Az LMP szerint szembesíteni kell a kormánypártokat és a jegybankelnököt az eladósított emberek problémáival, és tárgyalni kell azokról az intézkedésekről, amelyekkel érdemben segíthetnek a hiteleseken.

Úgy tűnik, hogy összejön ez a devizahiteles vitanap, ugyanis az ellenzéki képviselők közül negyven már jelezték, hogy aláírják a kezdeményezésünket. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen létrejön, még akkor is, ha van olyan ellenzéki párt, amely azt mondta, hogy ezt nem szeretné. Mi reménykedünk, ha mégis lesz vitanap, eljönnek ők is, hisz fontos megtudni az ő véleményüket, és tudjuk azokat a közös pontokat, amelyek alapján a devizahitelesek remélhetik, hogy kormányváltás után az elsők között fogunk ezzel foglalkozni – jelentette ki Hadházy Ákos társelnök.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!