Még Brüsszelben is megfenyegették az ávósok

Az 1956-os forradalom archív képeiből, valamint a Nyugatra menekült emigránsok személyes tárgyaiból rendeztek kiállítást a brüsszeli Balassi Intézetben. Belgium már az első világháborút követően nagyon sok magyar menekültet fogadott be, és így volt ez a forradalom leverését követően is.

Keszei Imre itt járt egyetemre, informatikusként ment nyugdíjba. Addig nem ment haza, amíg kommunizmus volt Magyarországon, először harminchárom év után, 1989-ben lépett újra Magyarország földjére. „Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy honvágyam sohasem volt. Azért nem volt honvágyam, mert féltem. A félelem megakadályozott abban például, hogy a hatvanas évek végén vagy még a hetvenes évek elején is hazamenjek. És utána aztán nem mentem haza meggyőződésből” – mesélte.

Több korabeli sajtófotón is szerepel Sodró László, sőt, a Time magazin róla mintázta az 1956-os év emberét, a magyar szabadságharcost. „A Móricz Zsigmond körtéren volt három vagy négy ágyúnk, és azzal lőttük a páncélosokat, de kifogytunk a lőszerből. Akkor a szomszédos házból már hetedikén jöttek az emberek, hogy nincs értelme, úgyis minden elveszett, hagyjuk abba. Hoztak civil ruhákat, de nekem nem kellett, uniformisban voltunk, mert a Műegyetemen október 28-án megalakult egy nemzetőrezred” – idézte föl.

A megtorlás még Belgiumba is követte a menekülőket, a két évvel későbbi világkiállításra a magyar delegációval számos ávós érkezett, akik az egykori forradalmárokat keresték. „Az 1958-as világkiállításon sétáltam egy igazi forradalmárral, aki részt vett az utolsó ellenállásban Budapesten, a New York Palotában. A barátom volt itt. Együtt mentünk, és valaki átkiabált a másik utcából, a börze előtt, hogy »Majd kinyírunk benneteket!«. Hát megőrültünk, hogy Belgiumban vagyunk, és még a provokatőrök ott vannak. Ez rettentő érzés volt” – mesélte Horváth Pál.

1956-ot követően körülbelül hatezer magyar telepedett le Belgiumban, az ország egyetemei pedig több mint száz fiatalnak biztosítottak tanulási lehetőséget.